• Szerző: Sallai András
• Copyright © Sallai András, 2014
• Licenc: CC Attribution-Share Alike 4.0 International
• Web: https://szit.hu

A fogyasztóvédelem célterületei

• Az áruk és szolgáltatások biztonságának megteremtése
• A kereskedelmi gyakorlat harmonizációja
• A jelenlegi fogyasztóvédelmi törvények és jogszabályok felülvizsgálata (árak feltüntetése, társasutazások,..)
• A fogyasztói kötelmi jog felülvizsgálata;
• A pénzügyi szolgáltatások jogi kereteinek felülvizsgálata;
• Az elektronikus kereskedelem biztonságának megteremtése;
• A közérdekű szolgáltatások (közlekedés, energia,..)minőségének javítása
• A nemzetközi kereskedelmi szabványosítási és címkézési kérdések rendezése

A fogyasztóvédelem szereplői

Állam; Szabályozás; Jogok; finanszírozás; Ellenőrzés

A magyar kormány az EU fogyasztóvédelmi politikáját figyelembe véve határozta meg saját fogyasztóvédelmi politikáját.

A magyar fogyasztóvédelmi politika fő céljai:

• A fogyasztók egészségének és biztonságának érdekében a termékekkel és szolgáltatásokkal szemben támasztott nagyobb biztonság elérése;
• Ennek ellenőrzésére állam által fenntartott erős és hatékony piacfelügyeleti intézmény-rendszer működtetése;
• Hatékony és gyors jogorvoslati rendszer kialakítása és teljessé tétele;
• A fogyasztói civil szervezetek működésének támogatása;
• A fogyasztók gazdasági érdekeinek védelmében jobb együttműködés kialakítása a fogyasztók és a gazdasági élet képviselői között;
• A fogyasztók és a vállalkozások felkészítése az új kihívásokra;
• A fogyasztói érdekek érvényre juttatása más politikákban.

Fogyasztóvédelmi politikánk és jogrendünk, az EU-hoz hasonlóan, a fogyasztói alapjogokból indul ki. Az ENSZ már a 70-es évek elején deklarálta a fogyasztói jogokat. Ezek:

• Az élethez, egészséghez és biztonsághoz való jog;
• A vagyoni érdekek védelméhez való jog;
• A tájékoztatáshoz, oktatáshoz és információhoz való jutás joga;
• A jogérvényesítéshez való jog;
• Az önszerveződéshez való jog.

Mit jelentenek ezek a jogok a piaci szereplők szempontjából?

Az élethez, egészséghez és biztonsághoz való jog azt jelenti, hogy csak biztonságos árut és szolgáltatást lehet forgalomba hozni. A vállalkozásoknak tehát be kell tartani mindazokat a szabályokat, előírásokat, amelyek a termékek előállítása vagy forgalmazása során meghatározzák a biztonságossági követelményeket.

A vagyoni érdekek védelméhez való jog azt jelenti, hogy a fogyasztókkal kötött szerződésekben nem csorbíthatják azokat, nem alkalmazhatnak velük szemben tisztességtelen szerződési feltételeket, illetve nem csorbulhatnak a hiányos tájékoztatás miatt sem. Biztosítani kell továbbá a fogyasztók szavatossághoz, jótálláshoz való jogát, amelyek mind-mind a vagyoni érdekeik védelmét szolgálják.

A tájékoztatáshoz, oktatáshoz és információhoz való jutás joga azt jelenti, hogy a fogyasztónak joga van minden lényeges adatot megtudni az áruról vagy szolgáltatásról, a fogyasztóvédelmi politikáról, jogszabályokról, mindenről, ami őt érinti. A fogyasztóvédelmi szervezeteknek ezért minden formát és fórumot ki kell használni ennek érdekében (pl. ügyfélszolgálati irodák, tájékoztató irodák, kiadványok, szakmai fórumok, média). Az oktatáshoz való jog azt jelenti, hogy a fogyasztóknak joguk van a továbbképzéshez jogaik megismerése és érvényesítése érdekében. Ezért a fogyasztók képzését, oktatását már az alapfokú képzésben meg kell kezdeni.

A jogérvényesítéshez való jog azt jelenti, hogy biztosítani kell a leghatékonyabb jogérvényesítési lehetőségeket, amely a fogyasztói panaszok és reklamációk intézésénél kezdődik. Azt is jelenti, hogy biztosítani kell a fogyasztóknak a gyors és hatékony jogorvoslatra megfelelő alternatívákat is (a bírósági eljárás mellett a békéltetésen alapuló fórum).

Az önszerveződéshez való jog azt jelenti, hogy a fogyasztók civil szerveződéseket hozhatnak létre, amelyre a fogyasztóvédelmi törvény széles lehetőségeket és keretet biztosít, továbbá működésüket az állam is támogatja.

A termelés alapvető célja az emberi szükségletek kielégítésére alkalmas termékek előállítása, de ezek a termékek adás-vétel útján jutnak el a felhasználóhoz, akit fogyasztónak is nevezünk. Ezért másképp fogalmazva azt is mondhatjuk, hogy a termelés alapvető célja a fogyasztás, azaz verseny a fogyasztóért, a vevőért, de leginkább a pénzért. A gazdaság motorja, a verseny mozgatórugója, a végső cél az újra és újra vásárló fogyasztó, illetve a megelégedett, fizetőképes vevők tömege. A fokozódó verseny hatására egyesek alacsonyabb áron értékesített, s emiatt gyengébb minőségű termékekkel próbálnak meg versenyben maradni, amelyek komoly veszélyt jelenthetnek a felhasználó életére, egészségére, vagyonának biztonságára. Ezért a jelenleg deklarált fogyasztói alapjogok közül is a biztonság kérdése áll az első helyen. Az EU minden tagállamára nézve fontosnak és kötelezőnek tartja a közreműködést abban, hogy minden jogi és intézményi eszközzel tegyék lehetővé, sőt kötelező előírásokkal kényszerítsék ki a fogyasztók biztonsághoz fűződő jogának érvényesítését.

Az Unió egyik szabadságjoga az áruk szabad áramlása, ami azonban csak az alapvető biztonsági követelményeknek megfelelő termékek szabad áramlását jelenti. Kemény rendszabályok és a piacfelügyeleti hatóságok nemzeti és nemzetközi együttműködése szűri ki a veszélyes termékeket, ezekről és gyártóikról nemzeti és nemzetközi információs rendszereken keresztül küld értesítéseket (RAPEX) és vonja ki azokat a piacról, szankciókat szab ki, majd a nyilvánosságra hozatallal teszi tönkre jogosan a gyártó hírnevét.

Biztosan Ön is tud mesélni olyan termékekről, amelyek mérgezést, áramütést, tüzet, fulladást, közlekedési balesetet okoztak. Ki a felelős ezekért? Mikor mondhatjuk egy termékre, hogy az valóban biztonságos? Nem is olyan egyszerű ezekre a kérdésekre válaszolni.

Mint látható, szükség van olyan jogi szabályozásra, amely

• egyértelművé teszi az alapvető biztonsági követelményeket
• a biztonságért való felelősség kérdését
• annak hiánya esetén a szankciókat

A termékfelelősség kérdésével az Európai Közösség 1972-től kezdett el foglalkozni. 1985-ben fogadta el a Tanács a 85/374/EGK. számú termékfelelősségi Irányelvet, amely a tagállamokat az Irányelv szerinti termékfelelősségi törvények megalkotására kötelezte.

Hazánkban a termékfelelősségről szóló 1993 évi X. törvény szabályozza ezt a felelősségi formát. A továbbiakban a legfontosabb előírásait ismertetjük, azokat, amelyeket egy kereskedőnek feltétlenül ismernie kell.

A termékfelelősségről szóló szabályozás egyértelműen a termékek előállítói, gyártói részére határoz meg kötelezően betartandó előírásokat, mégpedig a felelősség oldaláról, valamint a termék által okozott közvetlen károkozásról, és annak megtérítéséről rendelkezik. Elsősorban a vállalkozásra, a gyártókra és forgalmazókra tartalmaz fontos kötelezettségeket, a figyelmet a leglényegesebb körülményekre szeretnénk felhívni. Lényeges, hogy jól érthető legyen az, hogy itt nem a minőségről, nem a minőségi hibák miatti kártérítésről, nem a gyenge minőségű termék elleni védelemről van szó, hanem a termék biztonsági előírásoknak való megfelelőségért vállalt gyártói felelősség vállalásról. Ezért fontos a törvényben használt fogalmak tisztázása.

A törvény alkalmazásában:

terméknek minősül minden ingó dolog, a földművelés, erdőgazdálkodás, az állattenyésztés, a halászat- vadászat feldolgozatlan termékei kivételével. a kár fogalma e törvény tekintetében:

• vagyoni kár
• nem vagyoni kár (mely valakinek a halála, testi sérülése vagy egészségkárosodása folytán következett be)
• közvetett kár (azaz a hibás termék által más dologban okozott kár)

A minimális kárösszeg előzőleg 10000 Ft volt, a csatlakozást követően az Irányelvnek megfelelően 500 Euró.

A szabályozás kizárólag a személyi (magánhasználatú) tulajdont vette védelmi körébe, a termelési célú tulajdon védelme nem e törvény szabályozási tárgya.

A termék gyártója felel a termék hibája által okozott kárért.

Gyártó a teljes gyártási fázisban valamennyi résztvevő, az alapanyagtól a végtermékig, valamint aki gyártóként tünteti fel magát. (Ha az áruházlánc magát tünteti fel a terméken, úgy gyártóvá válik, s ezzel övé a felelősség is.) ha import termékről van szó, akkor a gyártóra vonatkozó rendelkezéseket az importálóra is alkalmazni kell.(az importőr a gyártóval szemben érvényesítheti igényét külön perben.)

A gyártó-forgalmazó-fogyasztó hármas jogviszonyban is a végső felelősség a gyártóé. Ha a termék gyártója, illetve importálója nem állapítható meg, a termék valamennyi forgalmazóját gyártónak kell tekinteni mindaddig, amíg a forgalmazó a gyártót, vagy azt a forgalmazót, akitől a terméket beszerezte, meg nem nevezi.

Ha többen felelnek ugyanazért a kárért, felelősségük egyetemleges, ez azt jelenti, hogy bármelyik károkozóval szemben a teljes kárigény érvényesíthető. Utána pedig a felelősök egymás között rendezhetik perben, vagy peren kívül egymással szembeni igényüket. A törvény a gyártó szigorú felelősségét mondja ki, illetve az importáló gyártóval azonos súlyú felelősségét. Azonosíthatatlan gyártónál a forgalomba hozó felelősségét mondja ki mindaddig, amíg a forgalmazó (a kereskedő, az eladó) meg nem nevezi (írásban) az igazi felelőst. Erre 30 nap áll rendelkezésére.

A kárt, a termék hibáját, és a kettő közti ok okozati összefüggést viszont a károsult köteles bizonyítani, polgári peres eljárás keretében. Mit kell figyelembe venni a hiba, a biztonság hiányának megállapításánál? Elsősorban:

• az ésszerűen várható rendeltetést és használatot
• a termékkel kapcsolatos tájékoztatást
• a forgalomba hozatal idején ismert tudományos és technikai színvonalat

Ha sikerült a bizonyítás, akkor a gyártót fokozott felelősség terheli, és csak akkor fog mentesülni a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy:

• a terméket nem hozta forgalomba, vagy
• a terméket nem üzletszerű forgalmazás céljából állította elő, vagy
• nem üzletszerű gazdasági tevékenysége körében gyártotta vagy forgalmazta.
• ha a termék az általa történő forgalomba hozatal időpontjában hibátlan volt, és a hiba oka később keletkezett,
• akkor is, ha a hiba az általa történő forgalomba hozatal időpontjában a tudomány és technika állása szerint nem volt felismerhető, vagy
• a termék hibáját jogszabály, vagy kötelező hatósági előírás okozta.
• mentesül az alapanyag vagy résztermék gyártója, ha bizonyításra kerül, hogy a hibát a végtermék szerkezete, összetétele okozta, vagy a hiba a végterméket gyártó utasításának a következménye.

A gyártó nem mentesül viszont a felelősség alól, ha a károsulttal szemben harmadik személy magatartása is közrehatott. Ez a harmadik személy lehet az importáló, vagy forgalmazó, vagy valamely alvállalkozó a jogviszonyban (a jogviszony többi résztvevőjével szemben egy külön eljárásban érvényesítheti a harmadik személy által okozott közrehatásból származó kárát.)

A gyártónak nem kell megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a károsult felróható közrehatásából származott. Pl.: ruházati termékek esetén a vevő nem a használat-kezelési útmutatónak megfelelő eljárással végezte a termék tisztítását, és ebből adódóan más ruházati termékek is károsodtak, illetve használhatatlanná váltak.

A károsult terhére esik mindazon személyek tevékenysége vagy mulasztása is, akiknek magatartásáért felelős / hozzátartozó mosta a ruhát stb. /. Semmisnek minősül a gyártó, és a károsult közötti minden olyan jellegű megállapodás, nyilatkozat (pl. nem vállalunk felelősséget…), mely esetleg korlátozza vagy kizárja a gyártó felelősségét.

A gyártói fokozott felelősség időtartama:

• az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított 10 év
• kivéve, ha a károsult időközben bírósági eljárást indított a gyártó ellen. Ebben az esetben a tízéves időszak több is lehet

A kártérítési igény érvényesítésére nyitva álló időtartam: csak 3 év. Az elévülési idő kezdete: az az időpont, amikor a károsult tudomást szerzett, vagy kellő gondossággal tudomást szerezhetett volna:

• a kár bekövetkeztéről
• a termék hibájáról
• a hiba okáról
• a gyártó vagy importáló személyéről

A károsult az e törvényben meghatározott igényérvényesítési lehetőségén kívül: a szerződésszegéssel, ( a kötelezett, vagy a jogosult késedelme, a hibás teljesítés, a teljesítés lehetetlenné válása, vagy a teljesítés megtagadása) illetve a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályain alapuló, vagy külön jogszabályban meghatározott igényérvényesítési lehetőséggel is élhet.

A termékfelelősség alapján megindított kártérítési perben még a bíróság sem mentesítheti részben sem a gyártót még rendkívüli méltánylást érdemlő esetben sem.

Milyen egyéb előírások garantálják a termékbiztonságot? A fogyasztóvédelmi törvény II. fejezete is rendelkezik ezzel kapcsolatosan, mely szerint:

• forgalomba csak biztonságos áru hozható
• a gyártó köteles gondoskodni az áru biztonságosságáról
• a forgalmazó nem hozhat forgalomba olyan árut, amelyről tudja, vagy tudnia kellene, hogy az áru nem biztonságos
• a kereskedő nem háríthatja át a felelősséget sem a gyártóra, sem az importálóra, sem a nagykereskedőre
• a kereskedő köteles a gyártóval vagy az importálóval való szerződéskötéstől kezdve mindvégig együttműködni, továbbá az áru biztonságosságának kérdésével felelősen foglalkozni

A fogyasztóvédelmi törvény felsorolja a biztonságosság megítélésének szempontjait is, külön kiemeli a fogyasztó tájékoztatását, és külön felhívja a figyelmet a kiskorúakat fenyegető veszély felismerésére.

A veszélyesnek minősülő termék „visszahívásáról” is tartalmaz kötelező eljárási szabályokat. A III. fejezetben kimondja, hogy „ Nincs biztonságos termék fogyasztói tájékoztatás, használati-kezezési útmutató nélkül.” A biztonságért való felelősség nem vonatkozik régiségekre, illetve azokra a termékekre, amelyeknél írásban közlik, hogy „használat előtt helyre kell állítani”.

A termékbiztonsággal összefüggő egyéb előírások:

• a 79/1998 (IV.29) Korm. Rendelet, amely az általános termékbiztonsági előírásokat tartalmazza,
• az „új megközelítésű irányelvek” hatálya alá eső termékcsoportokra vonatkozó külön jogszabályok,
• az élelmiszerekről szóló 1995.évi XC, az azt módosító 2001.évi LIV. Sz. törvény, a Magyar Élelmiszerkönyv előírásai, a 43/2002. (V. 24.) FVM-EüM-GM sz. együttes rendelet, amelyek a gyártók és az importálók, a forgalomba hozók kötelezettségévé teszik az élelmiszer biztonságának vizsgálati dokumentumokkal való igazolását, illetve a forgalmazott termékekről szóló nyilvántartási kötelezettséget.

A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. Törvény tartalmazza a vegyipari termékek alapvető biztonságossági követelményeit. A 24/1998.(IV.29) IKIM-NM rendelet foglalja össze a gyermekjátékok biztonságossági és egészségügyi követelményeit.

Hogyan kell igazolni a termék megfelelőségét?

Azoknál a termékeknél, amelyeknél elegendő a gyártói igazolás, a gyártó megfelelőségi nyilatkozatot adhat ki, a terméken pedig feltünteti a CE jelölést. A CE jelölés nyilatkozat a hatóságok felé, miszerint a gyártó felelőséggel állítja, hogy a szükséges mérések, ellenőrzések alapján bizonyítani tudja, hogy a termék megfelel a biztonságossági követelményeknek. Azoknál a termékeknél, amelyeknél jogszabály előírja a független, harmadik fél általi tanúsítást, megfelelőségi tanúsítvánnyal történik a termék biztonságosságának igazolása. Ez azt igazolja, hogy a termék megfelel azoknak a követelményeknek, amelyek biztonsággal elvárhatók a terméktől, megfelel a dokumentumban megjelölt szabványoknak.

A fogyasztói alapjogok között kiemelt helyet foglal el a fogyasztók tájékoztatáshoz való joga, mely szerint joguk van megismerni mindazokat az információkat, amelyek egy adott termék használatához szükségesek, ki és hol állította elő, ki a forgalmazója, milyenek az összetevői, milyen tulajdonságokkal bír.

A tájékoztatásra vonatkozó magyar szabályozás alapja a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, amely figyelembe vette az EU gyakorlatát és a fogyasztói tájékoztatásra vonatkozó követelményeket.

A tájékoztatás célja:

• a választás megkönnyítése az áru vagy szolgáltatás vásárlása esetén,
• a használathoz szükséges ismeretek átadása,
• az áru tulajdonságainak megismerése,
• az áru árának és egységárának megismerése,
• a használatra és az abból eredő veszélyekre vonatkozó információk megismertetése,
• a jogérvényesítéshez szükséges információk megismerése.

Ki a felelős a tájékoztatásért?

A gyártó felelőssége:

• a címkézés,
• a használati-kezelési útmutató,
• a megfelelőség tanúsítás,
• a csomagolás.

A forgalmazó felelőssége: az árfeltüntetés. Eszerint a tájékoztatás a gyártók kötelezettsége elsősorban, azonban ha ennek nem tesz eleget, a forgalmazó, a kereskedő kötelessége ezt pótolni!

A fogyasztói tájékoztatás egyik legalapvetőbb és legfontosabb formája a címkézés. A fogyasztóvédelmi törvény kimondja, hogy „az áru –külön jogszabályban meghatározott áruk kivételével- akkor hozható forgalomba, ha a csomagolásán vagy másutt, de az árutól elválaszthatatlanul elhelyezett címkén jól olvashatóan, magyar nyelven, közérthetően és egyértelműen tartalmazza a fogyasztók tájékoztatásához és a hatósági ellenőrzéshez szükséges adatokat.

Speciális címkézési szabályok vonatkoznak

• az élelmiszer termékekre,
• a borokra,
• a gyógyszerekre,
• a kozmetikai szerekre,
• a mosó és tisztítószerekre,
• a textíliákra,
• a lábbelikre,
• a játékokra,
• a háztartási gépek energiafelhasználására és zajkibocsátására

Mit kell tartalmaznia a címkének?

Általános követelmények:

• az áru pontos megnevezése,
• a gyártó vagy forgalmazó neve,
• pontos címe,
• az áru származási helye (ország)

Speciális követelmények:

• az áru méretei,
• összetevői,
• a használhatóság vagy a fogyaszthatóság időtartama,
• műszaki jellemzők,
• minőségi osztályba sorolása,
• az energia felhasználás ismérvei,
• környezet és természetkímélő jellege,
• megfelelőségi jelölése,
• engedély szám.

A speciális követelmények esetében a gyártónak kell eldöntenie, hogy a fogyasztói jogviták, vagy esetleges termékfelelősségi, kártérítési perek esetében hivatkozhat-e arra, hogy minden szükséges információt megadott a fogyasztónak. A címke nemcsak szöveggel jeleníthető meg, hanem számmal, képpel, ábrával, jellel és jelöléssel is.

A használati- kezelési útmutatóra vonatkozó előírások: A fogyasztóvédelemről szóló törvény előírásai értelmében minden olyan termékhez célszerű használati-kezelési útmutatót adni, amelynek használata a fogyasztó részéről ismereteket igényel, vagy ahol fennáll a veszélye annak, hogy az ismeretek hiánya a fogyasztóra nézve veszélyt vagy kárt okoz.

Magyar nyelven, közérthetően és egyértelműen kell tájékoztatni a fogyasztókat az áru rendeltetésszerű használatának, felhasználásának, eltarthatóságának és kezelésének módjáról, a használatra vonatkozó utasításokról és feltételekről, valamint a minőségének megtartásához szükséges tárolási, kezelési feltételekről. Az import áruk mellé csatolt, idegen nyelvű tájékoztatóval azonos –tehát nem kivonatos, rövidített-tartalmú, részletes magyar nyelvű tájékoztatást kell biztosítani. Fontos tehát, hogy a forgalmazók megköveteljék szállítóiktól az idegen nyelvű részletes útmutatók magyar nyelvű fordítását, vagy maguk gondoskodjanak ennek elkészítéséről, mert különben nem tesznek eleget a törvényi előírásoknak.

Azt, hogy a fogyasztó megkapta az előírásoknak megfelelő tájékoztatást, a forgalmazónak kell bizonyítania ezt, ha a fogyasztó bírósághoz fordul, mivel a termék használatából kára származott. Az ártájékoztatásra vonatkozó előírások: Az árra vonatkozó információk elengedhetetlenek ahhoz, hogy a fogyasztó megfelelő döntést tudjon hozni, másrészt anyagi érdekeinek védelmében is szükség van arra, hogy összevethesse az árun feltüntetett és a számlázott árat.

Az előírások szerint a forgalmazó köteles a fogyasztót írásban tájékoztatni az eladási árról, valamint az egységárról, illetve a szolgáltatás díjáról. Az árakat a törvényes magyar fizetőeszközben, azaz forintban kell feltüntetni. A rendelet minden olyan árura és szolgáltatásra kiterjed, amelyet fogyasztói forgalomba hoznak, vagyis a teljes kiskereskedelmi forgalomra.

Hol kell feltüntetni az árat?

Elsősorban árun, de ha ez értelmetlen, az áru mellett kifüggesztett árjegyzéken. Ennek lényege, hogy a nagy mennyiségben kínált, gyakran vásárolt termékeken nem szükséges minden egyes darabon feltüntetni az árat, mert ez megnehezítené a kereskedő munkáját. Elegendő az áru mellett feltüntetni az árat a nagyon kisméretű termékek esetében is. A vonalkód rendszerrel működő üzleteknél szinte minden esetben lehetséges az áru mellett feltüntetni az árat, a hagyományos üzletek döntő részében viszont magán az árun kell feltüntetni azt.

Milyen árat kell feltüntetni?

Az eladási árat és az egységárat is, ha az nem azonos a termék eladási árával. Ezt azért fontos, mert a fogyasztó az azonos rendeltetésű, de különböző csomagolási egységű áruk között tud reálisan választani, ha döntését az egységár ismeretével elősegítik. Fontos kitétele a rendelkezésnek az is, hogy azokban a reklámokban, amelyekben az árra is hivatkoznak, az egységárat a reklámban is fel kell tüntetni.

A megvásárolt árunak vagy a megrendelt szolgáltatásnak azokkal a minőségi tulajdonságokkal kell rendelkeznie, amelyeket jogszabály, vagy szabvány határoz meg, vagy amelyekben a felek megállapodtak, illetve amelyek az adott termék rendeltetésszerű használatához szükségesek. Az áru megvételekor adás-vételi szerződés, a szolgáltatás megrendeléskor vállalkozási szerződés jön létre. Törvényi előírás, hogy a szerződéseket tartalmuknak megfelelően kell teljesíteni. A terméknek és a szolgáltatásnak alkalmasnak kell lenni arra, hogy azt rendeltetésének, vagy a szerződésben kikötött célnak megfelelően lehessen használni.

A teljesítés akkor minősül hibásnak, ha termék a teljesítés időpontjában nem felel meg a törvényes, vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak. A kereskedő és szolgáltató, mint kötelezett felel-szavatol- azért, hogy a termék a teljesítéskor rendelkezzen a törvényben és a szerződésben meghatározott tulajdonságokkal. Ez az un. kellékszavatosság, amelynek esetében a kötelezett csak akkor mentesül a szavatossági felelősség alól, ha a hibát a vásárló a szerződéskötéskor ismerte.

A hibás teljesítésért való felelősség a használt termékekre is érvényes, csak itt nem az új áruval szemben támasztott követelmények alapján kell elbírálni a rendeltetésszerű használatot.

A jótállás az átlagosnál szigorúbb eszközökkel biztosítja a szerződésszerű teljesítést. Lényege, hogy az áru rendeltetésszerű használhatóságáért meghatározott ideig való helytállásról a kereskedő a kijelölt szervizek útján gondoskodik a termék díjmentes javításával. Jótállási kötelezettséget jogszabály is előírhat, és meghatározhatja annak legkisebb mértékét. Jótállási kötelezettséget azonban a felek szerződésben is vállalhatnak.

Az EU-ban az 1999/44/EK számú Irányelv szabályozza a hibás teljesítés egyes vonatkozásait. Meghatározza a szerződésszerű teljesítés kritériumait, egységes rendszert állít fel a fogyasztót megillető szavatossági jogok tekintetében, rögzíti a szavatossági határidő alsó határát, a fogyasztó javára időlegesen megfordítja a bizonyítási terhet a hiba keletkezését illetően, formai követelményeket állapít meg a fogyasztói adásvételhez kapcsolódó, a törvényes szavatosságon túlmutató jótállásra vonatkozóan. A közösségi minimumszabályok a fogyasztót elsősorban a tagállamok területén hivatottak védeni. Magyarországon a 2003. július 1-én hatályba lépett 2002. évi XXXVI. Törvény módosította a szavatosság és a jótállás szabályait, összhangot teremtve a közösségi jogi előírásokkal. Eszerint: Az eladó felel a fogyasztóval szemben a teljesítés időpontjában meglévő minden hibáért. Ha az áru nem felel meg a szerződésnek, a fogyasztót négyféle szavatossági jog illeti meg: első lépésben térítésmentes kijavítást, vagy kicserélést követelhet az eladótól, ahol a két jog közötti választásnál az arányosság elve az irányadó, Ha a kijavításhoz és cseréhez való jog lehetetlen, akkor: árleszállítást követelhet, vagy elállhat a szerződéstől. A fogyasztó szavatossági jogait olyan hibák esetében érvényesítheti, amelyek két éven belül jelentkeztek.

A fogyasztói szerződés keretében érvényesített szavatossági igények intézése:

A fogyasztói szerződés keretében érvényesített szavatossági igények intézéséről szóló, 49/2003.(VII. 30.) GKM rendelet 2003. szept. 1-én lépett életbe. Eszerint: A szavatosság: a kereskedő felelősségvállalása arról, hogy a termék a forgalomba hozatalkor hibamentesen működik. Szavatossági idő: 2003. július 1. után vásárolt termékek esetében 2 év, de ha a kötelező alkalmassági idő ettől eltérő időpontot állapít meg, akkor az a határidő a mérvadó.

A szavatossági igények intézésének eljárásrendje: 1. A fogyasztó kifogásáról jegyzőkönyvet kell felvenni, A jegyzőkönyv tartalma: fogyasztó neve, címe, áru megnevezése, vételára, vásárlás időpontja, hiba bejelentésének időpontja, fogyasztó által érvényesíteni kívánt igény, kifogás rendezésének módja (azonnal vagy 3 munkanapon belül), pecsét, aláírás

(1. számú melléklet)

Ha a forgalmazó a jegyzőkönyv felvételét megtagadja, a fogyasztó a tényt a Vásárlók Könyvében rögzíti, és a másolattal a FVF-nél panaszt tesz. 2. A fogyasztó által érvényesíteni kívánt igény teljesítésének módjai: ha a hiba felismerése 6 hónapon belül történik: vélelmezni kell, hogy a hiba már a teljesítés időpontjában megvolt, kivéve, ha e vélelem a dolog természetével, vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen. ha a forgalmazó nem ismeri el a hibát: a forgalmazó köteles bizonyítani, hogy a hiba a vásárláskor nem volt a termékben. ha elismeri: a fogyasztó elsősorban kijavítást vagy ha az lehetetlen vagy jelentős többletköltséget eredményezne, kicserélést kérhet (törekedni kell a 15 napon belüli elintézésre), ha ezek nem valósulnak meg, árleszállítást kérhet vagy elállhat a szerződéstől (vételár visszatérítés). 6 hónapon túl jelentkező hiba esetén ha a forgalmazó elismeri a hibát: a fogyasztó elsősorban kijavítást vagy ha az lehetetlen vagy jelentős többletköltséget eredményezne, kicserélést kérhet (törekedni kell a 15 napon belüli elintézésre), ha ezek nem valósulnak meg, árleszállítást kérhet vagy elállhat a szerződéstől ha a forgalmazó nem ismeri el a hibát, a fogyasztónak kell bizonyítani, hogy a hiba oka már vásárláskor benne volt a termékben. Ebben az estben szakvéleményt kell kérni az erre kijelölt intézménytől, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségtől, a vizsgálati díjat csekken kell befizetni, a jegyzőkönyvet, a forgalmazó nyilatkozatát, a kifogásolt terméket el kell juttatni a vizsgáló intézményhez. A forgalmazó köteles a hiba jellegére vonatkozó álláspontját írásba adni.

A szakvéleményt 15 munkanapon belül (indokolt esetben 10 munkanappal meghosszabbítható) kell elkészíteni; a szakvélemény a forgalmazóra nem kötelező, a fogyasztó Békéltető Testülethez (60 nap, 1000 Ft eljárási díj) vagy bírósághoz fordulhat abban az esetben, ha nem fogadja el.

Az egyes tartós használatra rendelt cikkekre vonatkozó kötelező jótállását a 151/2003.(IX. 22.) Korm. Rendelet szabályozza.

Eszerint:

• A jótállási kötelezettség a forgalmazót terheli
• A jótállási jogokat a fogyasztási cikk tulajdonosa érvényesítheti
• A fogyasztó hátrányára nem lehet eltérni
• Ha a gyártó a rendeletben foglaltaknál kedvezőbb jótállási feltételeket vállal, a forgalmazót megillető jogok átszállnak a fogyasztóra
• Időtartama: 1 év
• Kezdete: a fogyasztó részére történő átadás időpontja vagy az üzembe helyezés időpontja
• Jótállási jegyet kötelező adni
• A jótállási jegy magyar nyelvű, közérthető, egyértelmű legyen
• A jótállási igény érvényesíthető: a jótállási jeggyel
• A jótállási igény érvényesítésének helye: a vásárlás helye vagy a javítószolgálatnál
• Kijavításkor csak új alkatrész építhető be
• Javításkor a jótállási jegyen fel kell tüntetni az igény bejelentésének időpontját, a hiba okát, a javítás módját, a visszaadás időpontját és a jótállás új határidejét
• A javítás helye: a rögzített bekötésű, ill. a 10 kg-nál súlyosabb vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogy. cikkek esetén az üzemeltetés helye (kiv. a jármű)
• Ha az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le és felszerelésről és az elszállításról a forgalmazó gondoskodik
• 3 napon belüli meghibásodás esetén: csere

A fogyasztói alapjogként deklarált fogyasztói jogérvényesítéshez való jog feltétele, hogy a fogyasztók számára biztosítani kell a gyors, hatékony és olcsó jogérvényesítési eljárást. Az Európai Unió e jogra rendkívül nagy hangsúlyt helyez, hiszen a fogyasztók nem kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy jogos igényeiket, követeléseiket, vagy panaszaikat ne orvosolnák megfelelően. Erre számos jogérvényesítési lehetőségük van a termékek biztonságára vonatkozó jogszabályokban, vagy az egyéb fogyasztóvédelmi jogszabályokban biztosított lehetőségeken keresztül. Abban az esetben, ha a jogszabályok adta lehetőségek mégsem elégítik ki a fogyasztót, akkor általában bírósági úton kívánják érvényesíteni azokat. Ebből kiindulva a tagállamok felülvizsgálták peres eljárásaikat, s azokat a fogyasztóvédelmi ügyekben lehetőség szerint egyszerűsítették, gyorsították (pl. kis ügyekre vonatkozó speciális szabályok, a nem kötelező ügyvédi képviselet, a bíróság előzetes kísérlete a megegyezésre). Mivel a bírósági eljárások az egyszerűsítések ellenére is bonyolultak és költségesek, az EU tagállamokban bíróságon kívüli eljárásokat is kialakítottak a fogyasztói jogok érvényesítésére. Ezek: a közvetítés, vagy mediáció, ahol egy független harmadik személy segít megoldani a felek közötti vitát, de a megegyezést nem erőszakolhatja ki; az ombudsmani rendszer, ahol a szolgáltatókkal szemben ombudsman védi a fogyasztókat; a békéltetés, ahol általában testület ad megoldási javaslatot a felek számára a vitás ügyben. Jellemző az EU tagországok eljárásaira, hogy az ilyen jellegű eljárások szakosodottak, hogy biztosítják a fogyasztók kollektív védelmét is. Az Európai Bizottságajánlást adott ki a fogyasztói jogviták alternatív, bírósági eljáráson kívüli rendezéséről, amelyben kialakították az ezért felelős testületekre alkalmazandó elveket. Ennek hazai megfelelőjét a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény hozta létre, amikor megoldotta a Békéltető Testületi Eljárások rendszerét, s magát az intézményrendszert is. A békéltető testületi eljárások célja a fogyasztók és a gazdálkodó szervezetek közötti vitás ügyek egyezségen alapuló rendezése, vagy amennyiben az egyezség nem hozható létre, a cél az ügy eldöntése a fogyasztói jogok gyors, hatékony és egyszerű érvényesítésének biztosítása érdekében.

A Békéltető Testületek a törvény alapján a gazdasági kamarák, valójában a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működnek, független testületként.

A Békéltető Testületek hatáskörébe az áruk és szolgáltatások minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, valamint a szerződések megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogviták bíróságon kívüli eljárása tartozik. Az eljárást a fogyasztók, vagy a képviseletüket ellátó fogyasztóvédelmi civil szervezetek kezdeményezhetik a lakóhelyük illetékessége szerinti megyei testületnél, vagy a bepanaszolt gazdálkodó szervezet illetékességi területén, minimális eljárási díjért (1000 Ft). A Testület elnökből és tagokból áll, létszáma legalább tíz és legfeljebb harminc fő. A testületi tagokat fele-fele arányban a kamarák (mint a gazdálkodók képviselete) és a fogyasztóvédelmi civil szervezetek (mint a fogyasztók képviselői) jelölik, munkájukat egy külön jogszabályban (211/1998 (XI1.24.) Korm. Rendelet) meghatározott díjazásért végzik.

Az eljárás megindításának feltétele, hogy a fogyasztó még az eljárás előtt kísérelje meg a gazdálkodóval a vita pénzügyi rendezését. Amennyiben ez eredménytelen, a fogyasztó, vagy a képviseletét ellátó civil szervezet kérelmet nyújt be a testülethez, amelynek tartalmazni kell a fogyasztó nevét, címét, a panasz rövid leírását, az azt alátámasztó tényeket, dokumentumokat.

A Békéltető Testület elnöke három napon belül dönt arról, hogy az ügy az adott testület illetékességi körébe tartozik-e. Ezt követően, 15 napon belül tűzi ki a meghallgatási időpontot a felek számára, amelyről értesíti mind a fogyasztót, mind pedig az érintett gazdálkodót. Az értesítésben felszólítják a gazdálkodót, nyilatkozzon arról, elfogadja-e a testület eljárását (alávetés), valamint csatolja az állítását tartalmazó dokumentumokat. Amennyiben erről nem nyilatkozik, vagy nem szolgáltat dokumentumokat, a tanács a rendelkezésére álló adatok alapján dönt.

A tanács elnöke a tárgyalás során egyezséget kísérel meg létrehozni a felek között. Amennyiben ezt a felek elfogadják, s az a jogszabályoknak megfelel, a tanács az egyezséget határozattal jóváhagyja. Amennyiben nem jön létre egyezség, a tanács az eljárást lefolytatja, és a rendelkezésére álló adatok alapján határozatot hoz. A határozatot szótöbbséggel hozzák, amelynek formája lehet: ajánlás - ha a gazdálkodó az eljárás megindításakor úgy nyilatkozott, hogy a tanács határozatát kötelezésként nem fogadja el, kötelezés - ha a gazdálkodó az eljárás kezdetekor alávetette magát az eljárásnak.

A tanács határozatainak végrehajtását a kamarák, valamint a fogyasztóvédelmi felügyelőségek ellenőrzik. Amennyiben a gazdálkodó szervezet az ajánlásnak nem tesz eleget, az eljárást, a gazdálkodó nevét - a fogyasztó nevének megjelölése nélkül - nyilvánosságra hozhatják. Ez utóbbi tény rendkívüli jelentőséggel bír a vállalkozások számára, hiszen amennyiben nem tesznek eleget a fogyasztóvédelmi követelményeknek, s ez nyilvánosságra kerül, rendkívüli mértékben ronthatja versenyképességüket. Az Európai Unióban ennek jelentős visszatartó ereje van, a vállalkozások ezért komolyan veszik a testületi ajánlásokat, s elsősorban egyezségre törekszenek a fogyasztókkal. A tanács határozata ellen fellebbezésnek helye nincs, érvénytelenítése azonban kérhető a bíróságtól. Amennyiben a fogyasztó nincs megelégedve a tanács döntésével, az eljárás nem zárja ki, hogy a továbbiakban bírósághoz forduljon.

A tanács az eljárást megszünteti, ha a fogyasztó a kérelmet visszavonja, a felek az egyezség megszüntetésében állapodnak meg, az eljárás lefolytatása lehetetlen, vagy az eljárás folytatására a tanács szerint nincs szükség. Látható tehát, hogy a békéltető testületi eljárások elsősorban a fogyasztók érdekeit védik Ugyanakkor az eljárás nagyon jelentős a vállalkozások számára is, az alábbi okokból: költségkímélő, az eljárás ideje rövid, szemben a hosszadalmas, gyakran több évig tartó bírósági eljárással, a vállalkozás nem marad hosszabb ideig bizonytalanságban, nem rontja a vállalkozás hírnevét, ha aláveti magát az eljárásnak, s teljesíti a kötelezést, az alávetés és a teljesítés, a megegyezés javíthatja a piac- és versenyképességet, a vállalkozás és a fogyasztó közötti kapcsolat, kedvező egyezség után továbbra is fennmaradhat. Mindezek a motivációk a gyakorlatban is jól kamatoznak a vállalkozásoknak azokbar az európai országokban, ahol a békéltető testületi eljárás a leggyakoribb, hiszen sokszor előfordul, hogy hirdetéseikben, reklámjaikban, vagy akár magában az üzletben közzéteszik, hogy jogvita esetén bármikor alávetik magukat az eljárásnak és a testület döntésének. A vállalkozásoknak azonban számolniuk kell azzal is, hogy amennyiben olyan EU tagországban tevékenykednek, ahol a vita rendezése nem a békéltető eljárásra épül, a közvetítési, vagy az ombudsmani eljárásokat is meg kell ismerniük.

A reklámtevékenység állami normák útján való szabályozását a fogyasztóvédelem és a versenyjog indokolja. A reklám címzettje a fogyasztó. A reklám célja az információ továbbítás és a célszemély befolyásolása a reklámozott termék megvásárlására. Ha padig üzleti érdekből történő befolyásolásról van szó, felmerül a megtévesztés, a félrevezetés, a hamis információ adás veszélye. Ezen kívül a reklám verseny eszköz is, amely indirekt módon irányul a konkurens ellen, amikor a reklám ösztönző hatására a fogyasztó az adott gyártó termékét részesíti előnyben a másikéval szemben. Amíg ez nem tisztességtelen vagy nem jogszabály ellenes módon történik, addig a jól működő piacgazdaság természetes velejárója. Az EU-ban két Irányelv (a 84/450/EGKés a 97/55/EK) szabályozza a reklám tevékenységet. Ezt a két irányelvet a hazai jogalkotás is figyelembe vette a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. Törvény 2001. évi módosítása során. A törvény célja:

• a fogyasztói érdekek védelmének biztosítása
• a gazdasági hatékonyságot és a társadalmi jólétet szolgáló piaci verseny fenntartása érdekében a fogyasztók tisztességes tájékoztatása
• az üzleti tisztesség követelményeit betartó vállalkozások érdekeinek védelme
• az áruk és szolgáltatások értékesítésének előmozdítása

A törvény értelmében a rendelkezések megsértéséért a reklámozó, a reklámszolgáltató és a reklám közzétevője is felelős. Természetesen - mint minden főszabály esetén - itt is vannak kivételek: a burkolt, a tudatosan nem észlelhető és a megtévesztő reklámok közzététele esetén, illetőleg az összehasonlító reklámra, valamint a különleges ajánlatra vonatkozó szabályok megsértése esetén kizárólag a reklámozó von­ható felelősségre. A törvény számos általános és speciális reklámtilalmat határoz meg: Általános reklámtilalmak:

• megtévesztő reklám
• burkolt reklám
• tudatosan nem észlelhető reklám
• személyhez fűződő jogok megsértése
• kegyeleti jog megsértése
• személyes adatok megsértése
• erőszakra buzdítás
• személyes vagy közbiztonságot sértő
• környezetet és természetet károsító
• félelemérzetet keltő
• gyermek-és fiatalkorúaknak szóló
• a fiatalok fizikai, erkölcsi fejlődését károsító
• a gyermekek és fiatalok hiszékenységét kihasználó
• pornográf reklám (a szexuális áruk üzletén kívül)
• szexuális szolgáltatás
• szexuális ingerkeltésre alkalmas áru reklámja V olyan termék, amelynek előállítását tiltják
• nem valós adókedvezmény ígérete
• nem reális kamatmérték közlése

Egyes árukra vonatkozó tilalmak

• fegyverek
• lőszerek
• robbanóanyagok
• közbiztonságra veszélyes eszközök
• vényre kapható gyógyszerek (kivéve a szakmai célú reklámot)
• M.o-n nem forgalmazható gyógyszerek
• kábítószert tartalmazó gyógyszer
• pszichotrop anyagot tartalmazó gyógyszer
• alkoholtartalmú italok (korlátozott tilalom, a részletes kivételeket és korlátokat a törvény 12.§-a tartalmazza)
• dohányáruk (kivéve az eladóhelyi reklámot és a szakmai célú reklámot, amelynek részletes feltételeit a törvény 13.§-a tartalmazza)

A megtévesztő és az összehasonlító reklám szabályozása:

Megtévesztő minden olyan reklám, amely bármely módon - beleértve a megjelenítését is - megtéveszti, vagy megtévesztheti azokat, akik felé a reklám irányul, vagy akinek tudomására juthat, s emiatt befolyásolhatja e személyek gazdasági magatartását, vagy ebből eredően a reklámozóéval azonos más vállalkozás érdekeit vagy jogait sérti, vagy sértheti.

A megtévesztő jelleg megállapításakor elsősorban figyelembe kell venni azokat a tájékoztatásokat, amelyek az áru általános jellemzőire, különösen a:

• származási hely
• eredet
• az áru összetevői
• biztonságossága
• egészségre gyakorolt hatása
• műszaki jellemzői
• környezet-vagy természetkímélő jellege
• energiafelhasználás ismérvei
• az előállítás időpontja
• adott célra való alkalmassága
• használatától várható eredménye
• ellenőrzöttsége
• bármely információ, amely a termék használatát befolyásolhatja
• az áru árára, vagy az ár megállapításának módjára
• az egyéb szerződéses feltételekre
• a reklámozó megítélésére, jellemzőire
• a reklámozót megillető jogokra, vagyonára, minősítésére, vagy elnyert díjaira vonatkoznak

Az összehasonlító reklám olyan reklám, amely közvetve, vagy közvetlenül felismerhetővé teszi a reklámozóéval azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységet folytató más vállalkozást, vagy a más vállalkozás által forgalmazott, vagy bemutatott, a reklámban szereplő áruval azonos, vagy ahhoz hasonló rendeltetésű árut.

Összehasonlító reklám akkor tehető közzé, ha:

• nem megtévesztő
• nem sérti más vállalkozás, vagy annak cégneve, áruja, árujelzője vagy egyéb megje. lölése jó hírnevét
• nem vezet összetévesztésre a reklámozó és más vállalkozás, illetve annak cégneve áruja, árujelzője vagy egyéb megjelölése között
• nem vezet más vállalkozás, vagy annak cégneve, áruja, árujelzője vagy egyéb megje. lölése jó hírnevéből adódó tisztességtelen előnyszerzésre
• nem sérti más vállalkozás áruja, illetve annak a tisztességtelen piaci magatartás és c versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvényben rögzített utánzásának tilalmát
• kizárólag azonos rendeltetésű vagy azonos szükségleteket kielégítő árukat hasonlít - össze

tárgyilagosan hasonlítja össze az áruk egy vagy több lényeges, meghatározó, jellemző és ellenőrizhető tulajdonságát

• amennyiben tartalmazza az áruk árainak összehasonlítását, azt tárgyilagosan mutatja be
• eredet-megjelöléssel rendelkező áruknál kizárólag azonos eredet-megjelölésű árukat hasonlít össze

Mind a megtévesztő, mind az összehasonlító reklámokra vonatkozó előírások megsértése esetén a Gazdasági Versenyhivatal jár el a versenytörvény eljárási szabályai szerint, hiszen ezek az esetek elsősorban a versenytárs vállalkozások érdekeit sértik, míg az ál-összehasonlítás esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el.

A reklámfelügyeleti eljárás szabályai, szankciók:

A reklámfelügyeleti eljárás kérelemre vagy hivatalból indul. Kérelemre indul akkor, ha a gazdasági reklámtevékenységre vonatkozó rendelkezés megsértése valakinek a jogát vagy jogos érdekét sérti. Ha a sérelmet szenvedett fogyasztó személye nem állapítható meg, illetve, ha az igények érvényesítése a sérelmet szenvedett fogyasztók számára tekintettel nem lenne célravezető, az eljárás megindítására a fogyasztók érdekvédelmét ellátó közigazgatási szervek és társadalmi szervezetek is jogosultak.

Ha az eljáró szerv az eljárás során megállapítja a reklám jogsértő voltát:

• elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését
• megtilthatja a jogsértő magatartás további folytatását
• reklámfelügyeleti bírságot szabhat ki, amely többszörös jogsértés esetén halmozottan is kiszabható, s a bírságnak nincs alsó-és felső határa