Rájöttem én már arra, hogy a dicsőség nem ér egy fadorombot. Hannibal cannae-i diadala, meg azé a „névtelen hősé”, aki a távgyaloglásban a „viador” címet elnyerte: egyformán hiábavalóság. Amaz megrontotta vele Karthágót, emez meg a tüdejét. Jobb lett volna, ha otthon pipáztak volna azalatt. II. Rákóczi György fejedelem jenői diadala a törökökön éppen ily hiábavalóság volt. Dicsőségnek elég szép volt, hanem haszonnak semmi. Mert ezzel a győzelemmel aztán egészen magára haragította II. György a török szultánt, aki azonnal kiküldte ellene magát a nagyvezért, erős ármádiával Temesvár felől. Rákóczi György ennek nem volt elég erős ellene állni, csak meghúzta magát Nagyváradra, onnan nézte el, hogy kapitulál az erős Jenő vára a nagyvezér előtt. A keleti határon pedig a megfogyott székely lakosságon kívül éppen senki sem akadt, aki a tatár kán hordáit feltartóztassa Erdélyről. Amire jó, azaz hogy nagyon is rossz volt a jenői győzedelem, az lett, hogy Rákóczi György most aztán a maga híveit beküldé Erdélybe feles csapatokkal, s kihirdetteté, hogy a fejedelmi trónt ismét visszafoglalja. A jó Rédey Ferenc rögtön le is szállt róla, s azt mondta: „Tessék!” ő maga megy haza a jószágára birkát nyíratni; a népet nyírja más! De ellenben a rendek nem akarták II. Györgyöt visszafogadni, hanem kikiáltották fejedelemnek Barcsay Ákost. Azt a török szultán rögtön meg is erősítette, s a temesvári basa sereget is adott a kezére, akivel a fejedelmi székét körülvegye.
Források