A fogyasztóvédelem célterületei
A fogyasztóvédelem szereplői
Állam; Szabályozás; Jogok; finanszírozás; Ellenőrzés
A magyar kormány az EU fogyasztóvédelmi politikáját figyelembe véve határozta meg saját fogyasztóvédelmi politikáját.
A magyar fogyasztóvédelmi politika fő céljai:
Fogyasztóvédelmi politikánk és jogrendünk, az EU-hoz hasonlóan, a fogyasztói alapjogokból indul ki. Az ENSZ már a 70-es évek elején deklarálta a fogyasztói jogokat. Ezek:
Mit jelentenek ezek a jogok a piaci szereplők szempontjából?
Az élethez, egészséghez és biztonsághoz való jog azt jelenti, hogy csak biztonságos árut és szolgáltatást lehet forgalomba hozni. A vállalkozásoknak tehát be kell tartani mindazokat a szabályokat, előírásokat, amelyek a termékek előállítása vagy forgalmazása során meghatározzák a biztonságossági követelményeket.
A vagyoni érdekek védelméhez való jog azt jelenti, hogy a fogyasztókkal kötött szerződésekben nem csorbíthatják azokat, nem alkalmazhatnak velük szemben tisztességtelen szerződési feltételeket, illetve nem csorbulhatnak a hiányos tájékoztatás miatt sem. Biztosítani kell továbbá a fogyasztók szavatossághoz, jótálláshoz való jogát, amelyek mind-mind a vagyoni érdekeik védelmét szolgálják.
A tájékoztatáshoz, oktatáshoz és információhoz való jutás joga azt jelenti, hogy a fogyasztónak joga van minden lényeges adatot megtudni az áruról vagy szolgáltatásról, a fogyasztóvédelmi politikáról, jogszabályokról, mindenről, ami őt érinti. A fogyasztóvédelmi szervezeteknek ezért minden formát és fórumot ki kell használni ennek érdekében (pl. ügyfélszolgálati irodák, tájékoztató irodák, kiadványok, szakmai fórumok, média). Az oktatáshoz való jog azt jelenti, hogy a fogyasztóknak joguk van a továbbképzéshez jogaik megismerése és érvényesítése érdekében. Ezért a fogyasztók képzését, oktatását már az alapfokú képzésben meg kell kezdeni.
A jogérvényesítéshez való jog azt jelenti, hogy biztosítani kell a leghatékonyabb jogérvényesítési lehetőségeket, amely a fogyasztói panaszok és reklamációk intézésénél kezdődik. Azt is jelenti, hogy biztosítani kell a fogyasztóknak a gyors és hatékony jogorvoslatra megfelelő alternatívákat is (a bírósági eljárás mellett a békéltetésen alapuló fórum).
Az önszerveződéshez való jog azt jelenti, hogy a fogyasztók civil szerveződéseket hozhatnak létre, amelyre a fogyasztóvédelmi törvény széles lehetőségeket és keretet biztosít, továbbá működésüket az állam is támogatja.
A termelés alapvető célja az emberi szükségletek kielégítésére alkalmas termékek előállítása, de ezek a termékek adás-vétel útján jutnak el a felhasználóhoz, akit fogyasztónak is nevezünk. Ezért másképp fogalmazva azt is mondhatjuk, hogy a termelés alapvető célja a fogyasztás, azaz verseny a fogyasztóért, a vevőért, de leginkább a pénzért. A gazdaság motorja, a verseny mozgatórugója, a végső cél az újra és újra vásárló fogyasztó, illetve a megelégedett, fizetőképes vevők tömege. A fokozódó verseny hatására egyesek alacsonyabb áron értékesített, s emiatt gyengébb minőségű termékekkel próbálnak meg versenyben maradni, amelyek komoly veszélyt jelenthetnek a felhasználó életére, egészségére, vagyonának biztonságára. Ezért a jelenleg deklarált fogyasztói alapjogok közül is a biztonság kérdése áll az első helyen. Az EU minden tagállamára nézve fontosnak és kötelezőnek tartja a közreműködést abban, hogy minden jogi és intézményi eszközzel tegyék lehetővé, sőt kötelező előírásokkal kényszerítsék ki a fogyasztók biztonsághoz fűződő jogának érvényesítését.
Az Unió egyik szabadságjoga az áruk szabad áramlása, ami azonban csak az alapvető biztonsági követelményeknek megfelelő termékek szabad áramlását jelenti. Kemény rendszabályok és a piacfelügyeleti hatóságok nemzeti és nemzetközi együttműködése szűri ki a veszélyes termékeket, ezekről és gyártóikról nemzeti és nemzetközi információs rendszereken keresztül küld értesítéseket (RAPEX) és vonja ki azokat a piacról, szankciókat szab ki, majd a nyilvánosságra hozatallal teszi tönkre jogosan a gyártó hírnevét.
Biztosan Ön is tud mesélni olyan termékekről, amelyek mérgezést, áramütést, tüzet, fulladást, közlekedési balesetet okoztak. Ki a felelős ezekért? Mikor mondhatjuk egy termékre, hogy az valóban biztonságos? Nem is olyan egyszerű ezekre a kérdésekre válaszolni.
Mint látható, szükség van olyan jogi szabályozásra, amely
A termékfelelősség kérdésével az Európai Közösség 1972-től kezdett el foglalkozni. 1985-ben fogadta el a Tanács a 85/374/EGK. számú termékfelelősségi Irányelvet, amely a tagállamokat az Irányelv szerinti termékfelelősségi törvények megalkotására kötelezte.
Hazánkban a termékfelelősségről szóló 1993 évi X. törvény szabályozza ezt a felelősségi formát. A továbbiakban a legfontosabb előírásait ismertetjük, azokat, amelyeket egy kereskedőnek feltétlenül ismernie kell.
A termékfelelősségről szóló szabályozás egyértelműen a termékek előállítói, gyártói részére határoz meg kötelezően betartandó előírásokat, mégpedig a felelősség oldaláról, valamint a termék által okozott közvetlen károkozásról, és annak megtérítéséről rendelkezik. Elsősorban a vállalkozásra, a gyártókra és forgalmazókra tartalmaz fontos kötelezettségeket, a figyelmet a leglényegesebb körülményekre szeretnénk felhívni. Lényeges, hogy jól érthető legyen az, hogy itt nem a minőségről, nem a minőségi hibák miatti kártérítésről, nem a gyenge minőségű termék elleni védelemről van szó, hanem a termék biztonsági előírásoknak való megfelelőségért vállalt gyártói felelősség vállalásról. Ezért fontos a törvényben használt fogalmak tisztázása.
A törvény alkalmazásában:
terméknek minősül minden ingó dolog, a földművelés, erdőgazdálkodás, az állattenyésztés, a halászat- vadászat feldolgozatlan termékei kivételével. a kár fogalma e törvény tekintetében:
A minimális kárösszeg előzőleg 10000 Ft volt, a csatlakozást követően az Irányelvnek megfelelően 500 Euró.
A szabályozás kizárólag a személyi (magánhasználatú) tulajdont vette védelmi körébe, a termelési célú tulajdon védelme nem e törvény szabályozási tárgya.
A termék gyártója felel a termék hibája által okozott kárért.
Gyártó a teljes gyártási fázisban valamennyi résztvevő, az alapanyagtól a végtermékig, valamint aki gyártóként tünteti fel magát. (Ha az áruházlánc magát tünteti fel a terméken, úgy gyártóvá válik, s ezzel övé a felelősség is.) ha import termékről van szó, akkor a gyártóra vonatkozó rendelkezéseket az importálóra is alkalmazni kell.(az importőr a gyártóval szemben érvényesítheti igényét külön perben.)
A gyártó-forgalmazó-fogyasztó hármas jogviszonyban is a végső felelősség a gyártóé. Ha a termék gyártója, illetve importálója nem állapítható meg, a termék valamennyi forgalmazóját gyártónak kell tekinteni mindaddig, amíg a forgalmazó a gyártót, vagy azt a forgalmazót, akitől a terméket beszerezte, meg nem nevezi.
Ha többen felelnek ugyanazért a kárért, felelősségük egyetemleges, ez azt jelenti, hogy bármelyik károkozóval szemben a teljes kárigény érvényesíthető. Utána pedig a felelősök egymás között rendezhetik perben, vagy peren kívül egymással szembeni igényüket. A törvény a gyártó szigorú felelősségét mondja ki, illetve az importáló gyártóval azonos súlyú felelősségét. Azonosíthatatlan gyártónál a forgalomba hozó felelősségét mondja ki mindaddig, amíg a forgalmazó (a kereskedő, az eladó) meg nem nevezi (írásban) az igazi felelőst. Erre 30 nap áll rendelkezésére.
A kárt, a termék hibáját, és a kettő közti ok okozati összefüggést viszont a károsult köteles bizonyítani, polgári peres eljárás keretében. Mit kell figyelembe venni a hiba, a biztonság hiányának megállapításánál? Elsősorban:
Ha sikerült a bizonyítás, akkor a gyártót fokozott felelősség terheli, és csak akkor fog mentesülni a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy:
A gyártó nem mentesül viszont a felelősség alól, ha a károsulttal szemben harmadik személy magatartása is közrehatott. Ez a harmadik személy lehet az importáló, vagy forgalmazó, vagy valamely alvállalkozó a jogviszonyban (a jogviszony többi résztvevőjével szemben egy külön eljárásban érvényesítheti a harmadik személy által okozott közrehatásból származó kárát.)
A gyártónak nem kell megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a károsult felróható közrehatásából származott. Pl.: ruházati termékek esetén a vevő nem a használat-kezelési útmutatónak megfelelő eljárással végezte a termék tisztítását, és ebből adódóan más ruházati termékek is károsodtak, illetve használhatatlanná váltak.
A károsult terhére esik mindazon személyek tevékenysége vagy mulasztása is, akiknek magatartásáért felelős / hozzátartozó mosta a ruhát stb. /. Semmisnek minősül a gyártó, és a károsult közötti minden olyan jellegű megállapodás, nyilatkozat (pl. nem vállalunk felelősséget…), mely esetleg korlátozza vagy kizárja a gyártó felelősségét.
A gyártói fokozott felelősség időtartama:
A kártérítési igény érvényesítésére nyitva álló időtartam: csak 3 év. Az elévülési idő kezdete: az az időpont, amikor a károsult tudomást szerzett, vagy kellő gondossággal tudomást szerezhetett volna:
A károsult az e törvényben meghatározott igényérvényesítési lehetőségén kívül: a szerződésszegéssel, ( a kötelezett, vagy a jogosult késedelme, a hibás teljesítés, a teljesítés lehetetlenné válása, vagy a teljesítés megtagadása) illetve a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályain alapuló, vagy külön jogszabályban meghatározott igényérvényesítési lehetőséggel is élhet.
A termékfelelősség alapján megindított kártérítési perben még a bíróság sem mentesítheti részben sem a gyártót még rendkívüli méltánylást érdemlő esetben sem.
Milyen egyéb előírások garantálják a termékbiztonságot? A fogyasztóvédelmi törvény II. fejezete is rendelkezik ezzel kapcsolatosan, mely szerint:
A fogyasztóvédelmi törvény felsorolja a biztonságosság megítélésének szempontjait is, külön kiemeli a fogyasztó tájékoztatását, és külön felhívja a figyelmet a kiskorúakat fenyegető veszély felismerésére.
A veszélyesnek minősülő termék „visszahívásáról” is tartalmaz kötelező eljárási szabályokat. A III. fejezetben kimondja, hogy „ Nincs biztonságos termék fogyasztói tájékoztatás, használati-kezezési útmutató nélkül.” A biztonságért való felelősség nem vonatkozik régiségekre, illetve azokra a termékekre, amelyeknél írásban közlik, hogy „használat előtt helyre kell állítani”.
A termékbiztonsággal összefüggő egyéb előírások:
A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. Törvény tartalmazza a vegyipari termékek alapvető biztonságossági követelményeit. A 24/1998.(IV.29) IKIM-NM rendelet foglalja össze a gyermekjátékok biztonságossági és egészségügyi követelményeit.
Hogyan kell igazolni a termék megfelelőségét?
Azoknál a termékeknél, amelyeknél elegendő a gyártói igazolás, a gyártó megfelelőségi nyilatkozatot adhat ki, a terméken pedig feltünteti a CE jelölést. A CE jelölés nyilatkozat a hatóságok felé, miszerint a gyártó felelőséggel állítja, hogy a szükséges mérések, ellenőrzések alapján bizonyítani tudja, hogy a termék megfelel a biztonságossági követelményeknek. Azoknál a termékeknél, amelyeknél jogszabály előírja a független, harmadik fél általi tanúsítást, megfelelőségi tanúsítvánnyal történik a termék biztonságosságának igazolása. Ez azt igazolja, hogy a termék megfelel azoknak a követelményeknek, amelyek biztonsággal elvárhatók a terméktől, megfelel a dokumentumban megjelölt szabványoknak.
A fogyasztói alapjogok között kiemelt helyet foglal el a fogyasztók tájékoztatáshoz való joga, mely szerint joguk van megismerni mindazokat az információkat, amelyek egy adott termék használatához szükségesek, ki és hol állította elő, ki a forgalmazója, milyenek az összetevői, milyen tulajdonságokkal bír.
A tájékoztatásra vonatkozó magyar szabályozás alapja a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, amely figyelembe vette az EU gyakorlatát és a fogyasztói tájékoztatásra vonatkozó követelményeket.
A tájékoztatás célja:
Ki a felelős a tájékoztatásért?
A gyártó felelőssége:
A forgalmazó felelőssége: az árfeltüntetés. Eszerint a tájékoztatás a gyártók kötelezettsége elsősorban, azonban ha ennek nem tesz eleget, a forgalmazó, a kereskedő kötelessége ezt pótolni!
A fogyasztói tájékoztatás egyik legalapvetőbb és legfontosabb formája a címkézés. A fogyasztóvédelmi törvény kimondja, hogy „az áru –külön jogszabályban meghatározott áruk kivételével- akkor hozható forgalomba, ha a csomagolásán vagy másutt, de az árutól elválaszthatatlanul elhelyezett címkén jól olvashatóan, magyar nyelven, közérthetően és egyértelműen tartalmazza a fogyasztók tájékoztatásához és a hatósági ellenőrzéshez szükséges adatokat.
Speciális címkézési szabályok vonatkoznak
Mit kell tartalmaznia a címkének?
Általános követelmények:
Speciális követelmények:
A speciális követelmények esetében a gyártónak kell eldöntenie, hogy a fogyasztói jogviták, vagy esetleges termékfelelősségi, kártérítési perek esetében hivatkozhat-e arra, hogy minden szükséges információt megadott a fogyasztónak. A címke nemcsak szöveggel jeleníthető meg, hanem számmal, képpel, ábrával, jellel és jelöléssel is.
A használati- kezelési útmutatóra vonatkozó előírások: A fogyasztóvédelemről szóló törvény előírásai értelmében minden olyan termékhez célszerű használati-kezelési útmutatót adni, amelynek használata a fogyasztó részéről ismereteket igényel, vagy ahol fennáll a veszélye annak, hogy az ismeretek hiánya a fogyasztóra nézve veszélyt vagy kárt okoz.
Magyar nyelven, közérthetően és egyértelműen kell tájékoztatni a fogyasztókat az áru rendeltetésszerű használatának, felhasználásának, eltarthatóságának és kezelésének módjáról, a használatra vonatkozó utasításokról és feltételekről, valamint a minőségének megtartásához szükséges tárolási, kezelési feltételekről. Az import áruk mellé csatolt, idegen nyelvű tájékoztatóval azonos –tehát nem kivonatos, rövidített-tartalmú, részletes magyar nyelvű tájékoztatást kell biztosítani. Fontos tehát, hogy a forgalmazók megköveteljék szállítóiktól az idegen nyelvű részletes útmutatók magyar nyelvű fordítását, vagy maguk gondoskodjanak ennek elkészítéséről, mert különben nem tesznek eleget a törvényi előírásoknak.
Azt, hogy a fogyasztó megkapta az előírásoknak megfelelő tájékoztatást, a forgalmazónak kell bizonyítania ezt, ha a fogyasztó bírósághoz fordul, mivel a termék használatából kára származott. Az ártájékoztatásra vonatkozó előírások: Az árra vonatkozó információk elengedhetetlenek ahhoz, hogy a fogyasztó megfelelő döntést tudjon hozni, másrészt anyagi érdekeinek védelmében is szükség van arra, hogy összevethesse az árun feltüntetett és a számlázott árat.
Az előírások szerint a forgalmazó köteles a fogyasztót írásban tájékoztatni az eladási árról, valamint az egységárról, illetve a szolgáltatás díjáról. Az árakat a törvényes magyar fizetőeszközben, azaz forintban kell feltüntetni. A rendelet minden olyan árura és szolgáltatásra kiterjed, amelyet fogyasztói forgalomba hoznak, vagyis a teljes kiskereskedelmi forgalomra.
Hol kell feltüntetni az árat?
Elsősorban árun, de ha ez értelmetlen, az áru mellett kifüggesztett árjegyzéken. Ennek lényege, hogy a nagy mennyiségben kínált, gyakran vásárolt termékeken nem szükséges minden egyes darabon feltüntetni az árat, mert ez megnehezítené a kereskedő munkáját. Elegendő az áru mellett feltüntetni az árat a nagyon kisméretű termékek esetében is. A vonalkód rendszerrel működő üzleteknél szinte minden esetben lehetséges az áru mellett feltüntetni az árat, a hagyományos üzletek döntő részében viszont magán az árun kell feltüntetni azt.
Milyen árat kell feltüntetni?
Az eladási árat és az egységárat is, ha az nem azonos a termék eladási árával. Ezt azért fontos, mert a fogyasztó az azonos rendeltetésű, de különböző csomagolási egységű áruk között tud reálisan választani, ha döntését az egységár ismeretével elősegítik. Fontos kitétele a rendelkezésnek az is, hogy azokban a reklámokban, amelyekben az árra is hivatkoznak, az egységárat a reklámban is fel kell tüntetni.
A megvásárolt árunak vagy a megrendelt szolgáltatásnak azokkal a minőségi tulajdonságokkal kell rendelkeznie, amelyeket jogszabály, vagy szabvány határoz meg, vagy amelyekben a felek megállapodtak, illetve amelyek az adott termék rendeltetésszerű használatához szükségesek. Az áru megvételekor adás-vételi szerződés, a szolgáltatás megrendeléskor vállalkozási szerződés jön létre. Törvényi előírás, hogy a szerződéseket tartalmuknak megfelelően kell teljesíteni. A terméknek és a szolgáltatásnak alkalmasnak kell lenni arra, hogy azt rendeltetésének, vagy a szerződésben kikötött célnak megfelelően lehessen használni.
A teljesítés akkor minősül hibásnak, ha termék a teljesítés időpontjában nem felel meg a törvényes, vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak. A kereskedő és szolgáltató, mint kötelezett felel-szavatol- azért, hogy a termék a teljesítéskor rendelkezzen a törvényben és a szerződésben meghatározott tulajdonságokkal. Ez az un. kellékszavatosság, amelynek esetében a kötelezett csak akkor mentesül a szavatossági felelősség alól, ha a hibát a vásárló a szerződéskötéskor ismerte.
A hibás teljesítésért való felelősség a használt termékekre is érvényes, csak itt nem az új áruval szemben támasztott követelmények alapján kell elbírálni a rendeltetésszerű használatot.
A jótállás az átlagosnál szigorúbb eszközökkel biztosítja a szerződésszerű teljesítést. Lényege, hogy az áru rendeltetésszerű használhatóságáért meghatározott ideig való helytállásról a kereskedő a kijelölt szervizek útján gondoskodik a termék díjmentes javításával. Jótállási kötelezettséget jogszabály is előírhat, és meghatározhatja annak legkisebb mértékét. Jótállási kötelezettséget azonban a felek szerződésben is vállalhatnak.
Az EU-ban az 1999/44/EK számú Irányelv szabályozza a hibás teljesítés egyes vonatkozásait. Meghatározza a szerződésszerű teljesítés kritériumait, egységes rendszert állít fel a fogyasztót megillető szavatossági jogok tekintetében, rögzíti a szavatossági határidő alsó határát, a fogyasztó javára időlegesen megfordítja a bizonyítási terhet a hiba keletkezését illetően, formai követelményeket állapít meg a fogyasztói adásvételhez kapcsolódó, a törvényes szavatosságon túlmutató jótállásra vonatkozóan. A közösségi minimumszabályok a fogyasztót elsősorban a tagállamok területén hivatottak védeni. Magyarországon a 2003. július 1-én hatályba lépett 2002. évi XXXVI. Törvény módosította a szavatosság és a jótállás szabályait, összhangot teremtve a közösségi jogi előírásokkal. Eszerint: Az eladó felel a fogyasztóval szemben a teljesítés időpontjában meglévő minden hibáért. Ha az áru nem felel meg a szerződésnek, a fogyasztót négyféle szavatossági jog illeti meg: első lépésben térítésmentes kijavítást, vagy kicserélést követelhet az eladótól, ahol a két jog közötti választásnál az arányosság elve az irányadó, Ha a kijavításhoz és cseréhez való jog lehetetlen, akkor: árleszállítást követelhet, vagy elállhat a szerződéstől. A fogyasztó szavatossági jogait olyan hibák esetében érvényesítheti, amelyek két éven belül jelentkeztek.
A fogyasztói szerződés keretében érvényesített szavatossági igények intézése:
A fogyasztói szerződés keretében érvényesített szavatossági igények intézéséről szóló, 49/2003.(VII. 30.) GKM rendelet 2003. szept. 1-én lépett életbe. Eszerint: A szavatosság: a kereskedő felelősségvállalása arról, hogy a termék a forgalomba hozatalkor hibamentesen működik. Szavatossági idő: 2003. július 1. után vásárolt termékek esetében 2 év, de ha a kötelező alkalmassági idő ettől eltérő időpontot állapít meg, akkor az a határidő a mérvadó.
A szavatossági igények intézésének eljárásrendje: 1. A fogyasztó kifogásáról jegyzőkönyvet kell felvenni, A jegyzőkönyv tartalma: fogyasztó neve, címe, áru megnevezése, vételára, vásárlás időpontja, hiba bejelentésének időpontja, fogyasztó által érvényesíteni kívánt igény, kifogás rendezésének módja (azonnal vagy 3 munkanapon belül), pecsét, aláírás
(1. számú melléklet)
Ha a forgalmazó a jegyzőkönyv felvételét megtagadja, a fogyasztó a tényt a Vásárlók Könyvében rögzíti, és a másolattal a FVF-nél panaszt tesz. 2. A fogyasztó által érvényesíteni kívánt igény teljesítésének módjai: ha a hiba felismerése 6 hónapon belül történik: vélelmezni kell, hogy a hiba már a teljesítés időpontjában megvolt, kivéve, ha e vélelem a dolog természetével, vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen. ha a forgalmazó nem ismeri el a hibát: a forgalmazó köteles bizonyítani, hogy a hiba a vásárláskor nem volt a termékben. ha elismeri: a fogyasztó elsősorban kijavítást vagy ha az lehetetlen vagy jelentős többletköltséget eredményezne, kicserélést kérhet (törekedni kell a 15 napon belüli elintézésre), ha ezek nem valósulnak meg, árleszállítást kérhet vagy elállhat a szerződéstől (vételár visszatérítés). 6 hónapon túl jelentkező hiba esetén ha a forgalmazó elismeri a hibát: a fogyasztó elsősorban kijavítást vagy ha az lehetetlen vagy jelentős többletköltséget eredményezne, kicserélést kérhet (törekedni kell a 15 napon belüli elintézésre), ha ezek nem valósulnak meg, árleszállítást kérhet vagy elállhat a szerződéstől ha a forgalmazó nem ismeri el a hibát, a fogyasztónak kell bizonyítani, hogy a hiba oka már vásárláskor benne volt a termékben. Ebben az estben szakvéleményt kell kérni az erre kijelölt intézménytől, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségtől, a vizsgálati díjat csekken kell befizetni, a jegyzőkönyvet, a forgalmazó nyilatkozatát, a kifogásolt terméket el kell juttatni a vizsgáló intézményhez. A forgalmazó köteles a hiba jellegére vonatkozó álláspontját írásba adni.
A szakvéleményt 15 munkanapon belül (indokolt esetben 10 munkanappal meghosszabbítható) kell elkészíteni; a szakvélemény a forgalmazóra nem kötelező, a fogyasztó Békéltető Testülethez (60 nap, 1000 Ft eljárási díj) vagy bírósághoz fordulhat abban az esetben, ha nem fogadja el.
Az egyes tartós használatra rendelt cikkekre vonatkozó kötelező jótállását a 151/2003.(IX. 22.) Korm. Rendelet szabályozza.
Eszerint:
A fogyasztói alapjogként deklarált fogyasztói jogérvényesítéshez való jog feltétele, hogy a fogyasztók számára biztosítani kell a gyors, hatékony és olcsó jogérvényesítési eljárást. Az Európai Unió e jogra rendkívül nagy hangsúlyt helyez, hiszen a fogyasztók nem kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy jogos igényeiket, követeléseiket, vagy panaszaikat ne orvosolnák megfelelően. Erre számos jogérvényesítési lehetőségük van a termékek biztonságára vonatkozó jogszabályokban, vagy az egyéb fogyasztóvédelmi jogszabályokban biztosított lehetőségeken keresztül. Abban az esetben, ha a jogszabályok adta lehetőségek mégsem elégítik ki a fogyasztót, akkor általában bírósági úton kívánják érvényesíteni azokat. Ebből kiindulva a tagállamok felülvizsgálták peres eljárásaikat, s azokat a fogyasztóvédelmi ügyekben lehetőség szerint egyszerűsítették, gyorsították (pl. kis ügyekre vonatkozó speciális szabályok, a nem kötelező ügyvédi képviselet, a bíróság előzetes kísérlete a megegyezésre). Mivel a bírósági eljárások az egyszerűsítések ellenére is bonyolultak és költségesek, az EU tagállamokban bíróságon kívüli eljárásokat is kialakítottak a fogyasztói jogok érvényesítésére. Ezek: a közvetítés, vagy mediáció, ahol egy független harmadik személy segít megoldani a felek közötti vitát, de a megegyezést nem erőszakolhatja ki; az ombudsmani rendszer, ahol a szolgáltatókkal szemben ombudsman védi a fogyasztókat; a békéltetés, ahol általában testület ad megoldási javaslatot a felek számára a vitás ügyben. Jellemző az EU tagországok eljárásaira, hogy az ilyen jellegű eljárások szakosodottak, hogy biztosítják a fogyasztók kollektív védelmét is. Az Európai Bizottságajánlást adott ki a fogyasztói jogviták alternatív, bírósági eljáráson kívüli rendezéséről, amelyben kialakították az ezért felelős testületekre alkalmazandó elveket. Ennek hazai megfelelőjét a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény hozta létre, amikor megoldotta a Békéltető Testületi Eljárások rendszerét, s magát az intézményrendszert is. A békéltető testületi eljárások célja a fogyasztók és a gazdálkodó szervezetek közötti vitás ügyek egyezségen alapuló rendezése, vagy amennyiben az egyezség nem hozható létre, a cél az ügy eldöntése a fogyasztói jogok gyors, hatékony és egyszerű érvényesítésének biztosítása érdekében.
A Békéltető Testületek a törvény alapján a gazdasági kamarák, valójában a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működnek, független testületként.
A Békéltető Testületek hatáskörébe az áruk és szolgáltatások minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, valamint a szerződések megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogviták bíróságon kívüli eljárása tartozik. Az eljárást a fogyasztók, vagy a képviseletüket ellátó fogyasztóvédelmi civil szervezetek kezdeményezhetik a lakóhelyük illetékessége szerinti megyei testületnél, vagy a bepanaszolt gazdálkodó szervezet illetékességi területén, minimális eljárási díjért (1000 Ft). A Testület elnökből és tagokból áll, létszáma legalább tíz és legfeljebb harminc fő. A testületi tagokat fele-fele arányban a kamarák (mint a gazdálkodók képviselete) és a fogyasztóvédelmi civil szervezetek (mint a fogyasztók képviselői) jelölik, munkájukat egy külön jogszabályban (211/1998 (XI1.24.) Korm. Rendelet) meghatározott díjazásért végzik.
Az eljárás megindításának feltétele, hogy a fogyasztó még az eljárás előtt kísérelje meg a gazdálkodóval a vita pénzügyi rendezését. Amennyiben ez eredménytelen, a fogyasztó, vagy a képviseletét ellátó civil szervezet kérelmet nyújt be a testülethez, amelynek tartalmazni kell a fogyasztó nevét, címét, a panasz rövid leírását, az azt alátámasztó tényeket, dokumentumokat.
A Békéltető Testület elnöke három napon belül dönt arról, hogy az ügy az adott testület illetékességi körébe tartozik-e. Ezt követően, 15 napon belül tűzi ki a meghallgatási időpontot a felek számára, amelyről értesíti mind a fogyasztót, mind pedig az érintett gazdálkodót. Az értesítésben felszólítják a gazdálkodót, nyilatkozzon arról, elfogadja-e a testület eljárását (alávetés), valamint csatolja az állítását tartalmazó dokumentumokat. Amennyiben erről nem nyilatkozik, vagy nem szolgáltat dokumentumokat, a tanács a rendelkezésére álló adatok alapján dönt.
A tanács elnöke a tárgyalás során egyezséget kísérel meg létrehozni a felek között. Amennyiben ezt a felek elfogadják, s az a jogszabályoknak megfelel, a tanács az egyezséget határozattal jóváhagyja. Amennyiben nem jön létre egyezség, a tanács az eljárást lefolytatja, és a rendelkezésére álló adatok alapján határozatot hoz. A határozatot szótöbbséggel hozzák, amelynek formája lehet: ajánlás - ha a gazdálkodó az eljárás megindításakor úgy nyilatkozott, hogy a tanács határozatát kötelezésként nem fogadja el, kötelezés - ha a gazdálkodó az eljárás kezdetekor alávetette magát az eljárásnak.
A tanács határozatainak végrehajtását a kamarák, valamint a fogyasztóvédelmi felügyelőségek ellenőrzik. Amennyiben a gazdálkodó szervezet az ajánlásnak nem tesz eleget, az eljárást, a gazdálkodó nevét - a fogyasztó nevének megjelölése nélkül - nyilvánosságra hozhatják. Ez utóbbi tény rendkívüli jelentőséggel bír a vállalkozások számára, hiszen amennyiben nem tesznek eleget a fogyasztóvédelmi követelményeknek, s ez nyilvánosságra kerül, rendkívüli mértékben ronthatja versenyképességüket. Az Európai Unióban ennek jelentős visszatartó ereje van, a vállalkozások ezért komolyan veszik a testületi ajánlásokat, s elsősorban egyezségre törekszenek a fogyasztókkal. A tanács határozata ellen fellebbezésnek helye nincs, érvénytelenítése azonban kérhető a bíróságtól. Amennyiben a fogyasztó nincs megelégedve a tanács döntésével, az eljárás nem zárja ki, hogy a továbbiakban bírósághoz forduljon.
A tanács az eljárást megszünteti, ha a fogyasztó a kérelmet visszavonja, a felek az egyezség megszüntetésében állapodnak meg, az eljárás lefolytatása lehetetlen, vagy az eljárás folytatására a tanács szerint nincs szükség. Látható tehát, hogy a békéltető testületi eljárások elsősorban a fogyasztók érdekeit védik Ugyanakkor az eljárás nagyon jelentős a vállalkozások számára is, az alábbi okokból: költségkímélő, az eljárás ideje rövid, szemben a hosszadalmas, gyakran több évig tartó bírósági eljárással, a vállalkozás nem marad hosszabb ideig bizonytalanságban, nem rontja a vállalkozás hírnevét, ha aláveti magát az eljárásnak, s teljesíti a kötelezést, az alávetés és a teljesítés, a megegyezés javíthatja a piac- és versenyképességet, a vállalkozás és a fogyasztó közötti kapcsolat, kedvező egyezség után továbbra is fennmaradhat. Mindezek a motivációk a gyakorlatban is jól kamatoznak a vállalkozásoknak azokbar az európai országokban, ahol a békéltető testületi eljárás a leggyakoribb, hiszen sokszor előfordul, hogy hirdetéseikben, reklámjaikban, vagy akár magában az üzletben közzéteszik, hogy jogvita esetén bármikor alávetik magukat az eljárásnak és a testület döntésének. A vállalkozásoknak azonban számolniuk kell azzal is, hogy amennyiben olyan EU tagországban tevékenykednek, ahol a vita rendezése nem a békéltető eljárásra épül, a közvetítési, vagy az ombudsmani eljárásokat is meg kell ismerniük.
A reklámtevékenység állami normák útján való szabályozását a fogyasztóvédelem és a versenyjog indokolja. A reklám címzettje a fogyasztó. A reklám célja az információ továbbítás és a célszemély befolyásolása a reklámozott termék megvásárlására. Ha padig üzleti érdekből történő befolyásolásról van szó, felmerül a megtévesztés, a félrevezetés, a hamis információ adás veszélye. Ezen kívül a reklám verseny eszköz is, amely indirekt módon irányul a konkurens ellen, amikor a reklám ösztönző hatására a fogyasztó az adott gyártó termékét részesíti előnyben a másikéval szemben. Amíg ez nem tisztességtelen vagy nem jogszabály ellenes módon történik, addig a jól működő piacgazdaság természetes velejárója. Az EU-ban két Irányelv (a 84/450/EGKés a 97/55/EK) szabályozza a reklám tevékenységet. Ezt a két irányelvet a hazai jogalkotás is figyelembe vette a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. Törvény 2001. évi módosítása során. A törvény célja:
A törvény értelmében a rendelkezések megsértéséért a reklámozó, a reklámszolgáltató és a reklám közzétevője is felelős. Természetesen - mint minden főszabály esetén - itt is vannak kivételek: a burkolt, a tudatosan nem észlelhető és a megtévesztő reklámok közzététele esetén, illetőleg az összehasonlító reklámra, valamint a különleges ajánlatra vonatkozó szabályok megsértése esetén kizárólag a reklámozó vonható felelősségre. A törvény számos általános és speciális reklámtilalmat határoz meg: Általános reklámtilalmak:
Egyes árukra vonatkozó tilalmak
A megtévesztő és az összehasonlító reklám szabályozása:
Megtévesztő minden olyan reklám, amely bármely módon - beleértve a megjelenítését is - megtéveszti, vagy megtévesztheti azokat, akik felé a reklám irányul, vagy akinek tudomására juthat, s emiatt befolyásolhatja e személyek gazdasági magatartását, vagy ebből eredően a reklámozóéval azonos más vállalkozás érdekeit vagy jogait sérti, vagy sértheti.
A megtévesztő jelleg megállapításakor elsősorban figyelembe kell venni azokat a tájékoztatásokat, amelyek az áru általános jellemzőire, különösen a:
Az összehasonlító reklám olyan reklám, amely közvetve, vagy közvetlenül felismerhetővé teszi a reklámozóéval azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységet folytató más vállalkozást, vagy a más vállalkozás által forgalmazott, vagy bemutatott, a reklámban szereplő áruval azonos, vagy ahhoz hasonló rendeltetésű árut.
Összehasonlító reklám akkor tehető közzé, ha:
tárgyilagosan hasonlítja össze az áruk egy vagy több lényeges, meghatározó, jellemző és ellenőrizhető tulajdonságát
Mind a megtévesztő, mind az összehasonlító reklámokra vonatkozó előírások megsértése esetén a Gazdasági Versenyhivatal jár el a versenytörvény eljárási szabályai szerint, hiszen ezek az esetek elsősorban a versenytárs vállalkozások érdekeit sértik, míg az ál-összehasonlítás esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el.
A reklámfelügyeleti eljárás szabályai, szankciók:
A reklámfelügyeleti eljárás kérelemre vagy hivatalból indul. Kérelemre indul akkor, ha a gazdasági reklámtevékenységre vonatkozó rendelkezés megsértése valakinek a jogát vagy jogos érdekét sérti. Ha a sérelmet szenvedett fogyasztó személye nem állapítható meg, illetve, ha az igények érvényesítése a sérelmet szenvedett fogyasztók számára tekintettel nem lenne célravezető, az eljárás megindítására a fogyasztók érdekvédelmét ellátó közigazgatási szervek és társadalmi szervezetek is jogosultak.
Ha az eljáró szerv az eljárás során megállapítja a reklám jogsértő voltát: