Felhasználói eszközök

Eszközök a webhelyen


oktatas:szoevegszerkesztes:kitoeltoszoeveg

< Szövegszerkesztés

Kitöltőszöveg

Magyar

Rájöttem én már arra, hogy a dicsőség nem ér egy fadorombot. Hannibal cannae-i diadala, meg azé a „névtelen hősé”, aki a távgyaloglásban a „viador” címet elnyerte: egyformán hiábavalóság. Amaz megrontotta vele Karthágót, emez meg a tüdejét. Jobb lett volna, ha otthon pipáztak volna azalatt.

II. Rákóczi György fejedelem jenői diadala a törökökön éppen ily hiábavalóság volt. Dicsőségnek elég szép volt, hanem haszonnak semmi. Mert ezzel a győzelemmel aztán egészen magára haragította II. György a török szultánt, aki azonnal kiküldte ellene magát a nagyvezért, erős ármádiával Temesvár felől. Rákóczi György ennek nem volt elég erős ellene állni, csak meghúzta magát Nagyváradra, onnan nézte el, hogy kapitulál az erős Jenő vára a nagyvezér előtt. A keleti határon pedig a megfogyott székely lakosságon kívül éppen senki sem akadt, aki a tatár kán hordáit feltartóztassa Erdélyről.

Amire jó, azaz hogy nagyon is rossz volt a jenői győzedelem, az lett, hogy Rákóczi György most aztán a maga híveit beküldé Erdélybe feles csapatokkal, s kihirdetteté, hogy a fejedelmi trónt ismét visszafoglalja. A jó Rédey Ferenc rögtön le is szállt róla, s azt mondta: „Tessék!” ő maga megy haza a jószágára birkát nyíratni; a népet nyírja más!

De ellenben a rendek nem akarták II. Györgyöt visszafogadni, hanem kikiáltották fejedelemnek Barcsay Ákost. Azt a török szultán rögtön meg is erősítette, s a temesvári basa sereget is adott a kezére, akivel a fejedelmi székét körülvegye.

Források

Felsorolás

Gyümölcsök

  • alma
    • Idared
    • Rubinola
    • Gala
    • Golden Delicious
    • Charden
    • Mollies Delicious
    • Summerred
    • Florina
    • Elstar
    • Gloster
    • Kovauguszt
    • Kovelit
    • Close
    • Fertődi téli
    • Julyred
    • Jereymac
    • Jonager
    • Vista Bella
    • Akane
    • Elise
    • Braeburn
    • Fiesta
    • Pinova
    • Rafzubin
    • Sampion
    • Snygold
    • Parker pepin
    • Staymared
  • körte
    • Bosc kobak
    • Nasi
    • Vilmos
    • Conference
    • Tongern
    • Delwilmor
    • Napoca
    • Lombacad
  • barack
  • szilva
oktatas/szoevegszerkesztes/kitoeltoszoeveg.txt · Utolsó módosítás: 2022/11/10 12:12 szerkesztette: admin