Felhasználói eszközök

Eszközök a webhelyen


oktatas:aruterito:aruismeret:fogyasztovedelem

< Áruismeret

Fogyasztóvédelem

A fogyasztóvédelem célterületei

  • Az áruk és szolgáltatások biztonságának megteremtése
  • A kereskedelmi gyakorlat harmonizációja
  • A jelenlegi fogyasztóvédelmi törvények és jogszabályok felülvizsgálata (árak feltüntetése, társasutazások,..)
  • A fogyasztói kötelmi jog felülvizsgálata;
  • A pénzügyi szolgáltatások jogi kereteinek felülvizsgálata;
  • Az elektronikus kereskedelem biztonságának megteremtése;
  • A közérdekű szolgáltatások (közlekedés, energia,..)minőségének javítása
  • A nemzetközi kereskedelmi szabványosítási és címkézési kérdések rendezése

A fogyasztóvédelem szereplői

Állam; Szabályozás; Jogok; finanszírozás; Ellenőrzés

A magyar fogyasztóvédelmi politika

A magyar kormány az EU fogyasztóvédelmi politikáját figyelembe véve határozta meg saját fogyasztóvédelmi politikáját.

A magyar fogyasztóvédelmi politika fő céljai:

  • A fogyasztók egészségének és biztonságának érdekében a termékekkel és szolgáltatásokkal szemben támasztott nagyobb biztonság elérése;
  • Ennek ellenőrzésére állam által fenntartott erős és hatékony piacfelügyeleti intézmény-rendszer működtetése;
  • Hatékony és gyors jogorvoslati rendszer kialakítása és teljessé tétele;
  • A fogyasztói civil szervezetek működésének támogatása;
  • A fogyasztók gazdasági érdekeinek védelmében jobb együttműködés kialakítása a fogyasztók és a gazdasági élet képviselői között;
  • A fogyasztók és a vállalkozások felkészítése az új kihívásokra;
  • A fogyasztói érdekek érvényre juttatása más politikákban.

A fogyasztói alapjogok

Fogyasztóvédelmi politikánk és jogrendünk, az EU-hoz hasonlóan, a fogyasztói alapjogokból indul ki. Az ENSZ már a 70-es évek elején deklarálta a fogyasztói jogokat. Ezek:

  • Az élethez, egészséghez és biztonsághoz való jog;
  • A vagyoni érdekek védelméhez való jog;
  • A tájékoztatáshoz, oktatáshoz és információhoz való jutás joga;
  • A jogérvényesítéshez való jog;
  • Az önszerveződéshez való jog.

Mit jelentenek ezek a jogok a piaci szereplők szempontjából?

Az élethez, egészséghez és biztonsághoz való jog azt jelenti, hogy csak biztonságos árut és szolgáltatást lehet forgalomba hozni. A vállalkozásoknak tehát be kell tartani mindazokat a szabályokat, előírásokat, amelyek a termékek előállítása vagy forgalmazása során meghatározzák a biztonságossági követelményeket.

A vagyoni érdekek védelméhez való jog azt jelenti, hogy a fogyasztókkal kötött szerződésekben nem csorbíthatják azokat, nem alkalmazhatnak velük szemben tisztességtelen szerződési feltételeket, illetve nem csorbulhatnak a hiányos tájékoztatás miatt sem. Biztosítani kell továbbá a fogyasztók szavatossághoz, jótálláshoz való jogát, amelyek mind-mind a vagyoni érdekeik védelmét szolgálják.

A tájékoztatáshoz, oktatáshoz és információhoz való jutás joga azt jelenti, hogy a fogyasztónak joga van minden lényeges adatot megtudni az áruról vagy szolgáltatásról, a fogyasztóvédelmi politikáról, jogszabályokról, mindenről, ami őt érinti. A fogyasztóvédelmi szervezeteknek ezért minden formát és fórumot ki kell használni ennek érdekében (pl. ügyfélszolgálati irodák, tájékoztató irodák, kiadványok, szakmai fórumok, média). Az oktatáshoz való jog azt jelenti, hogy a fogyasztóknak joguk van a továbbképzéshez jogaik megismerése és érvényesítése érdekében. Ezért a fogyasztók képzését, oktatását már az alapfokú képzésben meg kell kezdeni.

A jogérvényesítéshez való jog azt jelenti, hogy biztosítani kell a leghatékonyabb jogérvényesítési lehetőségeket, amely a fogyasztói panaszok és reklamációk intézésénél kezdődik. Azt is jelenti, hogy biztosítani kell a fogyasztóknak a gyors és hatékony jogorvoslatra megfelelő alternatívákat is (a bírósági eljárás mellett a békéltetésen alapuló fórum).

Az önszerveződéshez való jog azt jelenti, hogy a fogyasztók civil szerveződéseket hozhatnak létre, amelyre a fogyasztóvédelmi törvény széles lehetőségeket és keretet biztosít, továbbá működésüket az állam is támogatja.

Termékbiztonsági követelmények

A termelés alapvető célja az emberi szükségletek kielégítésére alkalmas termékek előállítása, de ezek a termékek adás-vétel útján jutnak el a felhasználóhoz, akit fogyasztónak is nevezünk. Ezért másképp fogalmazva azt is mondhatjuk, hogy a termelés alapvető célja a fogyasztás, azaz verseny a fogyasztóért, a vevőért, de leginkább a pénzért. A gazdaság motorja, a verseny mozgatórugója, a végső cél az újra és újra vásárló fogyasztó, illetve a megelégedett, fizetőképes vevők tömege. A fokozódó verseny hatására egyesek alacsonyabb áron értékesített, s emiatt gyengébb minőségű termékekkel próbálnak meg versenyben maradni, amelyek komoly veszélyt jelenthetnek a felhasználó életére, egészségére, vagyonának biztonságára. Ezért a jelenleg deklarált fogyasztói alapjogok közül is a biztonság kérdése áll az első helyen. Az EU minden tagállamára nézve fontosnak és kötelezőnek tartja a közreműködést abban, hogy minden jogi és intézményi eszközzel tegyék lehetővé, sőt kötelező előírásokkal kényszerítsék ki a fogyasztók biztonsághoz fűződő jogának érvényesítését.

Az Unió egyik szabadságjoga az áruk szabad áramlása, ami azonban csak az alapvető biztonsági követelményeknek megfelelő termékek szabad áramlását jelenti. Kemény rendszabályok és a piacfelügyeleti hatóságok nemzeti és nemzetközi együttműködése szűri ki a veszélyes termékeket, ezekről és gyártóikról nemzeti és nemzetközi információs rendszereken keresztül küld értesítéseket (RAPEX) és vonja ki azokat a piacról, szankciókat szab ki, majd a nyilvánosságra hozatallal teszi tönkre jogosan a gyártó hírnevét.

Biztosan Ön is tud mesélni olyan termékekről, amelyek mérgezést, áramütést, tüzet, fulladást, közlekedési balesetet okoztak. Ki a felelős ezekért? Mikor mondhatjuk egy termékre, hogy az valóban biztonságos? Nem is olyan egyszerű ezekre a kérdésekre válaszolni.

Mint látható, szükség van olyan jogi szabályozásra, amely

  • egyértelművé teszi az alapvető biztonsági követelményeket
  • a biztonságért való felelősség kérdését
  • annak hiánya esetén a szankciókat

A termékfelelősség kérdésével az Európai Közösség 1972-től kezdett el foglalkozni. 1985-ben fogadta el a Tanács a 85/374/EGK. számú termékfelelősségi Irányelvet, amely a tagállamokat az Irányelv szerinti termékfelelősségi törvények megalkotására kötelezte.

A termékfelelősségi törvény

Hazánkban a termékfelelősségről szóló 1993 évi X. törvény szabályozza ezt a felelősségi formát. A továbbiakban a legfontosabb előírásait ismertetjük, azokat, amelyeket egy kereskedőnek feltétlenül ismernie kell.

A termékfelelősségről szóló szabályozás egyértelműen a termékek előállítói, gyártói részére határoz meg kötelezően betartandó előírásokat, mégpedig a felelősség oldaláról, valamint a termék által okozott közvetlen károkozásról, és annak megtérítéséről rendelkezik. Elsősorban a vállalkozásra, a gyártókra és forgalmazókra tartalmaz fontos kötelezettségeket, a figyelmet a leglényegesebb körülményekre szeretnénk felhívni. Lényeges, hogy jól érthető legyen az, hogy itt nem a minőségről, nem a minőségi hibák miatti kártérítésről, nem a gyenge minőségű termék elleni védelemről van szó, hanem a termék biztonsági előírásoknak való megfelelőségért vállalt gyártói felelősség vállalásról. Ezért fontos a törvényben használt fogalmak tisztázása.

A törvény alkalmazásában:

terméknek minősül minden ingó dolog, a földművelés, erdőgazdálkodás, az állattenyésztés, a halászat- vadászat feldolgozatlan termékei kivételével. a kár fogalma e törvény tekintetében:

  • vagyoni kár
  • nem vagyoni kár (mely valakinek a halála, testi sérülése vagy egészségkárosodása folytán következett be)
  • közvetett kár (azaz a hibás termék által más dologban okozott kár)

A minimális kárösszeg előzőleg 10000 Ft volt, a csatlakozást követően az Irányelvnek megfelelően 500 Euró.

A szabályozás kizárólag a személyi (magánhasználatú) tulajdont vette védelmi körébe, a termelési célú tulajdon védelme nem e törvény szabályozási tárgya.

A termék gyártója felel a termék hibája által okozott kárért.

Gyártó a teljes gyártási fázisban valamennyi résztvevő, az alapanyagtól a végtermékig, valamint aki gyártóként tünteti fel magát. (Ha az áruházlánc magát tünteti fel a terméken, úgy gyártóvá válik, s ezzel övé a felelősség is.) ha import termékről van szó, akkor a gyártóra vonatkozó rendelkezéseket az importálóra is alkalmazni kell.(az importőr a gyártóval szemben érvényesítheti igényét külön perben.)

A gyártó-forgalmazó-fogyasztó hármas jogviszonyban is a végső felelősség a gyártóé. Ha a termék gyártója, illetve importálója nem állapítható meg, a termék valamennyi forgalmazóját gyártónak kell tekinteni mindaddig, amíg a forgalmazó a gyártót, vagy azt a forgalmazót, akitől a terméket beszerezte, meg nem nevezi.

Ha többen felelnek ugyanazért a kárért, felelősségük egyetemleges, ez azt jelenti, hogy bármelyik károkozóval szemben a teljes kárigény érvényesíthető. Utána pedig a felelősök egymás között rendezhetik perben, vagy peren kívül egymással szembeni igényüket. A törvény a gyártó szigorú felelősségét mondja ki, illetve az importáló gyártóval azonos súlyú felelősségét. Azonosíthatatlan gyártónál a forgalomba hozó felelősségét mondja ki mindaddig, amíg a forgalmazó (a kereskedő, az eladó) meg nem nevezi (írásban) az igazi felelőst. Erre 30 nap áll rendelkezésére.

A kárt, a termék hibáját, és a kettő közti ok okozati összefüggést viszont a károsult köteles bizonyítani, polgári peres eljárás keretében. Mit kell figyelembe venni a hiba, a biztonság hiányának megállapításánál? Elsősorban:

  • az ésszerűen várható rendeltetést és használatot
  • a termékkel kapcsolatos tájékoztatást
  • a forgalomba hozatal idején ismert tudományos és technikai színvonalat

Ha sikerült a bizonyítás, akkor a gyártót fokozott felelősség terheli, és csak akkor fog mentesülni a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy:

  • a terméket nem hozta forgalomba, vagy
  • a terméket nem üzletszerű forgalmazás céljából állította elő, vagy
  • nem üzletszerű gazdasági tevékenysége körében gyártotta vagy forgalmazta.
  • ha a termék az általa történő forgalomba hozatal időpontjában hibátlan volt, és a hiba oka később keletkezett,
  • akkor is, ha a hiba az általa történő forgalomba hozatal időpontjában a tudomány és technika állása szerint nem volt felismerhető, vagy
  • a termék hibáját jogszabály, vagy kötelező hatósági előírás okozta.
  • mentesül az alapanyag vagy résztermék gyártója, ha bizonyításra kerül, hogy a hibát a végtermék szerkezete, összetétele okozta, vagy a hiba a végterméket gyártó utasításának a következménye.

A gyártó nem mentesül viszont a felelősség alól, ha a károsulttal szemben harmadik személy magatartása is közrehatott. Ez a harmadik személy lehet az importáló, vagy forgalmazó, vagy valamely alvállalkozó a jogviszonyban (a jogviszony többi résztvevőjével szemben egy külön eljárásban érvényesítheti a harmadik személy által okozott közrehatásból származó kárát.)

A gyártónak nem kell megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a károsult felróható közrehatásából származott. Pl.: ruházati termékek esetén a vevő nem a használat-kezelési útmutatónak megfelelő eljárással végezte a termék tisztítását, és ebből adódóan más ruházati termékek is károsodtak, illetve használhatatlanná váltak.

A károsult terhére esik mindazon személyek tevékenysége vagy mulasztása is, akiknek magatartásáért felelős / hozzátartozó mosta a ruhát stb. /. Semmisnek minősül a gyártó, és a károsult közötti minden olyan jellegű megállapodás, nyilatkozat (pl. nem vállalunk felelősséget…), mely esetleg korlátozza vagy kizárja a gyártó felelősségét.

A gyártói fokozott felelősség időtartama:

  • az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított 10 év
  • kivéve, ha a károsult időközben bírósági eljárást indított a gyártó ellen. Ebben az esetben a tízéves időszak több is lehet

A kártérítési igény érvényesítésére nyitva álló időtartam: csak 3 év. Az elévülési idő kezdete: az az időpont, amikor a károsult tudomást szerzett, vagy kellő gondossággal tudomást szerezhetett volna:

  • a kár bekövetkeztéről
  • a termék hibájáról
  • a hiba okáról
  • a gyártó vagy importáló személyéről

A károsult az e törvényben meghatározott igényérvényesítési lehetőségén kívül: a szerződésszegéssel, ( a kötelezett, vagy a jogosult késedelme, a hibás teljesítés, a teljesítés lehetetlenné válása, vagy a teljesítés megtagadása) illetve a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályain alapuló, vagy külön jogszabályban meghatározott igényérvényesítési lehetőséggel is élhet.

A termékfelelősség alapján megindított kártérítési perben még a bíróság sem mentesítheti részben sem a gyártót még rendkívüli méltánylást érdemlő esetben sem.

Egyéb termékbiztonsági előírások

Milyen egyéb előírások garantálják a termékbiztonságot? A fogyasztóvédelmi törvény II. fejezete is rendelkezik ezzel kapcsolatosan, mely szerint:

  • forgalomba csak biztonságos áru hozható
  • a gyártó köteles gondoskodni az áru biztonságosságáról
  • a forgalmazó nem hozhat forgalomba olyan árut, amelyről tudja, vagy tudnia kellene, hogy az áru nem biztonságos
  • a kereskedő nem háríthatja át a felelősséget sem a gyártóra, sem az importálóra, sem a nagykereskedőre
  • a kereskedő köteles a gyártóval vagy az importálóval való szerződéskötéstől kezdve mindvégig együttműködni, továbbá az áru biztonságosságának kérdésével felelősen foglalkozni

A fogyasztóvédelmi törvény felsorolja a biztonságosság megítélésének szempontjait is, külön kiemeli a fogyasztó tájékoztatását, és külön felhívja a figyelmet a kiskorúakat fenyegető veszély felismerésére.

A veszélyesnek minősülő termék „visszahívásáról” is tartalmaz kötelező eljárási szabályokat. A III. fejezetben kimondja, hogy „ Nincs biztonságos termék fogyasztói tájékoztatás, használati-kezezési útmutató nélkül.” A biztonságért való felelősség nem vonatkozik régiségekre, illetve azokra a termékekre, amelyeknél írásban közlik, hogy „használat előtt helyre kell állítani”.

A termékbiztonsággal összefüggő egyéb előírások:

  • a 79/1998 (IV.29) Korm. Rendelet, amely az általános termékbiztonsági előírásokat tartalmazza,
  • az „új megközelítésű irányelvek” hatálya alá eső termékcsoportokra vonatkozó külön jogszabályok,
  • az élelmiszerekről szóló 1995.évi XC, az azt módosító 2001.évi LIV. Sz. törvény, a Magyar Élelmiszerkönyv előírásai, a 43/2002. (V. 24.) FVM-EüM-GM sz. együttes rendelet, amelyek a gyártók és az importálók, a forgalomba hozók kötelezettségévé teszik az élelmiszer biztonságának vizsgálati dokumentumokkal való igazolását, illetve a forgalmazott termékekről szóló nyilvántartási kötelezettséget.

A kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. Törvény tartalmazza a vegyipari termékek alapvető biztonságossági követelményeit. A 24/1998.(IV.29) IKIM-NM rendelet foglalja össze a gyermekjátékok biztonságossági és egészségügyi követelményeit.

Hogyan kell igazolni a termék megfelelőségét?

Azoknál a termékeknél, amelyeknél elegendő a gyártói igazolás, a gyártó megfelelőségi nyilatkozatot adhat ki, a terméken pedig feltünteti a CE jelölést. A CE jelölés nyilatkozat a hatóságok felé, miszerint a gyártó felelőséggel állítja, hogy a szükséges mérések, ellenőrzések alapján bizonyítani tudja, hogy a termék megfelel a biztonságossági követelményeknek. Azoknál a termékeknél, amelyeknél jogszabály előírja a független, harmadik fél általi tanúsítást, megfelelőségi tanúsítvánnyal történik a termék biztonságosságának igazolása. Ez azt igazolja, hogy a termék megfelel azoknak a követelményeknek, amelyek biztonsággal elvárhatók a terméktől, megfelel a dokumentumban megjelölt szabványoknak.

A fogyasztók tájékoztatásának követelményei

A fogyasztói alapjogok között kiemelt helyet foglal el a fogyasztók tájékoztatáshoz való joga, mely szerint joguk van megismerni mindazokat az információkat, amelyek egy adott termék használatához szükségesek, ki és hol állította elő, ki a forgalmazója, milyenek az összetevői, milyen tulajdonságokkal bír.

A tájékoztatásra vonatkozó magyar szabályozás alapja a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, amely figyelembe vette az EU gyakorlatát és a fogyasztói tájékoztatásra vonatkozó követelményeket.

A tájékoztatás célja:

  • a választás megkönnyítése az áru vagy szolgáltatás vásárlása esetén,
  • a használathoz szükséges ismeretek átadása,
  • az áru tulajdonságainak megismerése,
  • az áru árának és egységárának megismerése,
  • a használatra és az abból eredő veszélyekre vonatkozó információk megismertetése,
  • a jogérvényesítéshez szükséges információk megismerése.

Ki a felelős a tájékoztatásért?

A gyártó felelőssége:

  • a címkézés,
  • a használati-kezelési útmutató,
  • a megfelelőség tanúsítás,
  • a csomagolás.

A forgalmazó felelőssége: az árfeltüntetés. Eszerint a tájékoztatás a gyártók kötelezettsége elsősorban, azonban ha ennek nem tesz eleget, a forgalmazó, a kereskedő kötelessége ezt pótolni!

A fogyasztói tájékoztatás egyik legalapvetőbb és legfontosabb formája a címkézés. A fogyasztóvédelmi törvény kimondja, hogy „az áru –külön jogszabályban meghatározott áruk kivételével- akkor hozható forgalomba, ha a csomagolásán vagy másutt, de az árutól elválaszthatatlanul elhelyezett címkén jól olvashatóan, magyar nyelven, közérthetően és egyértelműen tartalmazza a fogyasztók tájékoztatásához és a hatósági ellenőrzéshez szükséges adatokat.

Speciális címkézési szabályok vonatkoznak

  • az élelmiszer termékekre,
  • a borokra,
  • a gyógyszerekre,
  • a kozmetikai szerekre,
  • a mosó és tisztítószerekre,
  • a textíliákra,
  • a lábbelikre,
  • a játékokra,
  • a háztartási gépek energiafelhasználására és zajkibocsátására

Mit kell tartalmaznia a címkének?

Általános követelmények:

  • az áru pontos megnevezése,
  • a gyártó vagy forgalmazó neve,
  • pontos címe,
  • az áru származási helye (ország)

Speciális követelmények:

  • az áru méretei,
  • összetevői,
  • a használhatóság vagy a fogyaszthatóság időtartama,
  • műszaki jellemzők,
  • minőségi osztályba sorolása,
  • az energia felhasználás ismérvei,
  • környezet és természetkímélő jellege,
  • megfelelőségi jelölése,
  • engedély szám.

A speciális követelmények esetében a gyártónak kell eldöntenie, hogy a fogyasztói jogviták, vagy esetleges termékfelelősségi, kártérítési perek esetében hivatkozhat-e arra, hogy minden szükséges információt megadott a fogyasztónak. A címke nemcsak szöveggel jeleníthető meg, hanem számmal, képpel, ábrával, jellel és jelöléssel is.

A használati- kezelési útmutatóra vonatkozó előírások: A fogyasztóvédelemről szóló törvény előírásai értelmében minden olyan termékhez célszerű használati-kezelési útmutatót adni, amelynek használata a fogyasztó részéről ismereteket igényel, vagy ahol fennáll a veszélye annak, hogy az ismeretek hiánya a fogyasztóra nézve veszélyt vagy kárt okoz.

Magyar nyelven, közérthetően és egyértelműen kell tájékoztatni a fogyasztókat az áru rendeltetésszerű használatának, felhasználásának, eltarthatóságának és kezelésének módjáról, a használatra vonatkozó utasításokról és feltételekről, valamint a minőségének megtartásához szükséges tárolási, kezelési feltételekről. Az import áruk mellé csatolt, idegen nyelvű tájékoztatóval azonos –tehát nem kivonatos, rövidített-tartalmú, részletes magyar nyelvű tájékoztatást kell biztosítani. Fontos tehát, hogy a forgalmazók megköveteljék szállítóiktól az idegen nyelvű részletes útmutatók magyar nyelvű fordítását, vagy maguk gondoskodjanak ennek elkészítéséről, mert különben nem tesznek eleget a törvényi előírásoknak.

Azt, hogy a fogyasztó megkapta az előírásoknak megfelelő tájékoztatást, a forgalmazónak kell bizonyítania ezt, ha a fogyasztó bírósághoz fordul, mivel a termék használatából kára származott. Az ártájékoztatásra vonatkozó előírások: Az árra vonatkozó információk elengedhetetlenek ahhoz, hogy a fogyasztó megfelelő döntést tudjon hozni, másrészt anyagi érdekeinek védelmében is szükség van arra, hogy összevethesse az árun feltüntetett és a számlázott árat.

Az előírások szerint a forgalmazó köteles a fogyasztót írásban tájékoztatni az eladási árról, valamint az egységárról, illetve a szolgáltatás díjáról. Az árakat a törvényes magyar fizetőeszközben, azaz forintban kell feltüntetni. A rendelet minden olyan árura és szolgáltatásra kiterjed, amelyet fogyasztói forgalomba hoznak, vagyis a teljes kiskereskedelmi forgalomra.

Hol kell feltüntetni az árat?

Elsősorban árun, de ha ez értelmetlen, az áru mellett kifüggesztett árjegyzéken. Ennek lényege, hogy a nagy mennyiségben kínált, gyakran vásárolt termékeken nem szükséges minden egyes darabon feltüntetni az árat, mert ez megnehezítené a kereskedő munkáját. Elegendő az áru mellett feltüntetni az árat a nagyon kisméretű termékek esetében is. A vonalkód rendszerrel működő üzleteknél szinte minden esetben lehetséges az áru mellett feltüntetni az árat, a hagyományos üzletek döntő részében viszont magán az árun kell feltüntetni azt.

Milyen árat kell feltüntetni?

Az eladási árat és az egységárat is, ha az nem azonos a termék eladási árával. Ezt azért fontos, mert a fogyasztó az azonos rendeltetésű, de különböző csomagolási egységű áruk között tud reálisan választani, ha döntését az egységár ismeretével elősegítik. Fontos kitétele a rendelkezésnek az is, hogy azokban a reklámokban, amelyekben az árra is hivatkoznak, az egységárat a reklámban is fel kell tüntetni.

Szavatossági, jótállási kérdések, fogyasztói panaszok

A megvásárolt árunak vagy a megrendelt szolgáltatásnak azokkal a minőségi tulajdonságokkal kell rendelkeznie, amelyeket jogszabály, vagy szabvány határoz meg, vagy amelyekben a felek megállapodtak, illetve amelyek az adott termék rendeltetésszerű használatához szükségesek. Az áru megvételekor adás-vételi szerződés, a szolgáltatás megrendeléskor vállalkozási szerződés jön létre. Törvényi előírás, hogy a szerződéseket tartalmuknak megfelelően kell teljesíteni. A terméknek és a szolgáltatásnak alkalmasnak kell lenni arra, hogy azt rendeltetésének, vagy a szerződésben kikötött célnak megfelelően lehessen használni.

A teljesítés akkor minősül hibásnak, ha termék a teljesítés időpontjában nem felel meg a törvényes, vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak. A kereskedő és szolgáltató, mint kötelezett felel-szavatol- azért, hogy a termék a teljesítéskor rendelkezzen a törvényben és a szerződésben meghatározott tulajdonságokkal. Ez az un. kellékszavatosság, amelynek esetében a kötelezett csak akkor mentesül a szavatossági felelősség alól, ha a hibát a vásárló a szerződéskötéskor ismerte.

A hibás teljesítésért való felelősség a használt termékekre is érvényes, csak itt nem az új áruval szemben támasztott követelmények alapján kell elbírálni a rendeltetésszerű használatot.

A jótállás az átlagosnál szigorúbb eszközökkel biztosítja a szerződésszerű teljesítést. Lényege, hogy az áru rendeltetésszerű használhatóságáért meghatározott ideig való helytállásról a kereskedő a kijelölt szervizek útján gondoskodik a termék díjmentes javításával. Jótállási kötelezettséget jogszabály is előírhat, és meghatározhatja annak legkisebb mértékét. Jótállási kötelezettséget azonban a felek szerződésben is vállalhatnak.

Az EU-ban az 1999/44/EK számú Irányelv szabályozza a hibás teljesítés egyes vonatkozásait. Meghatározza a szerződésszerű teljesítés kritériumait, egységes rendszert állít fel a fogyasztót megillető szavatossági jogok tekintetében, rögzíti a szavatossági határidő alsó határát, a fogyasztó javára időlegesen megfordítja a bizonyítási terhet a hiba keletkezését illetően, formai követelményeket állapít meg a fogyasztói adásvételhez kapcsolódó, a törvényes szavatosságon túlmutató jótállásra vonatkozóan. A közösségi minimumszabályok a fogyasztót elsősorban a tagállamok területén hivatottak védeni. Magyarországon a 2003. július 1-én hatályba lépett 2002. évi XXXVI. Törvény módosította a szavatosság és a jótállás szabályait, összhangot teremtve a közösségi jogi előírásokkal. Eszerint: Az eladó felel a fogyasztóval szemben a teljesítés időpontjában meglévő minden hibáért. Ha az áru nem felel meg a szerződésnek, a fogyasztót négyféle szavatossági jog illeti meg: első lépésben térítésmentes kijavítást, vagy kicserélést követelhet az eladótól, ahol a két jog közötti választásnál az arányosság elve az irányadó, Ha a kijavításhoz és cseréhez való jog lehetetlen, akkor: árleszállítást követelhet, vagy elállhat a szerződéstől. A fogyasztó szavatossági jogait olyan hibák esetében érvényesítheti, amelyek két éven belül jelentkeztek.

Hazai szabályozás

A fogyasztói szerződés keretében érvényesített szavatossági igények intézése:

A fogyasztói szerződés keretében érvényesített szavatossági igények intézéséről szóló, 49/2003.(VII. 30.) GKM rendelet 2003. szept. 1-én lépett életbe. Eszerint: A szavatosság: a kereskedő felelősségvállalása arról, hogy a termék a forgalomba hozatalkor hibamentesen működik. Szavatossági idő: 2003. július 1. után vásárolt termékek esetében 2 év, de ha a kötelező alkalmassági idő ettől eltérő időpontot állapít meg, akkor az a határidő a mérvadó.

A szavatossági igények intézésének eljárásrendje: 1. A fogyasztó kifogásáról jegyzőkönyvet kell felvenni, A jegyzőkönyv tartalma: fogyasztó neve, címe, áru megnevezése, vételára, vásárlás időpontja, hiba bejelentésének időpontja, fogyasztó által érvényesíteni kívánt igény, kifogás rendezésének módja (azonnal vagy 3 munkanapon belül), pecsét, aláírás

(1. számú melléklet)

Ha a forgalmazó a jegyzőkönyv felvételét megtagadja, a fogyasztó a tényt a Vásárlók Könyvében rögzíti, és a másolattal a FVF-nél panaszt tesz. 2. A fogyasztó által érvényesíteni kívánt igény teljesítésének módjai: ha a hiba felismerése 6 hónapon belül történik: vélelmezni kell, hogy a hiba már a teljesítés időpontjában megvolt, kivéve, ha e vélelem a dolog természetével, vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen. ha a forgalmazó nem ismeri el a hibát: a forgalmazó köteles bizonyítani, hogy a hiba a vásárláskor nem volt a termékben. ha elismeri: a fogyasztó elsősorban kijavítást vagy ha az lehetetlen vagy jelentős többletköltséget eredményezne, kicserélést kérhet (törekedni kell a 15 napon belüli elintézésre), ha ezek nem valósulnak meg, árleszállítást kérhet vagy elállhat a szerződéstől (vételár visszatérítés). 6 hónapon túl jelentkező hiba esetén ha a forgalmazó elismeri a hibát: a fogyasztó elsősorban kijavítást vagy ha az lehetetlen vagy jelentős többletköltséget eredményezne, kicserélést kérhet (törekedni kell a 15 napon belüli elintézésre), ha ezek nem valósulnak meg, árleszállítást kérhet vagy elállhat a szerződéstől ha a forgalmazó nem ismeri el a hibát, a fogyasztónak kell bizonyítani, hogy a hiba oka már vásárláskor benne volt a termékben. Ebben az estben szakvéleményt kell kérni az erre kijelölt intézménytől, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőségtől, a vizsgálati díjat csekken kell befizetni, a jegyzőkönyvet, a forgalmazó nyilatkozatát, a kifogásolt terméket el kell juttatni a vizsgáló intézményhez. A forgalmazó köteles a hiba jellegére vonatkozó álláspontját írásba adni.

A szakvéleményt 15 munkanapon belül (indokolt esetben 10 munkanappal meghosszabbítható) kell elkészíteni; a szakvélemény a forgalmazóra nem kötelező, a fogyasztó Békéltető Testülethez (60 nap, 1000 Ft eljárási díj) vagy bírósághoz fordulhat abban az esetben, ha nem fogadja el.

Egyes tartós használatra rendelt cikkekre vonatkozó kötelező jótállás

Az egyes tartós használatra rendelt cikkekre vonatkozó kötelező jótállását a 151/2003.(IX. 22.) Korm. Rendelet szabályozza.

Eszerint:

  • A jótállási kötelezettség a forgalmazót terheli
  • A jótállási jogokat a fogyasztási cikk tulajdonosa érvényesítheti
  • A fogyasztó hátrányára nem lehet eltérni
  • Ha a gyártó a rendeletben foglaltaknál kedvezőbb jótállási feltételeket vállal, a forgalmazót megillető jogok átszállnak a fogyasztóra
  • Időtartama: 1 év
  • Kezdete: a fogyasztó részére történő átadás időpontja vagy az üzembe helyezés időpontja
  • Jótállási jegyet kötelező adni
  • A jótállási jegy magyar nyelvű, közérthető, egyértelmű legyen
  • A jótállási igény érvényesíthető: a jótállási jeggyel
  • A jótállási igény érvényesítésének helye: a vásárlás helye vagy a javítószolgálatnál
  • Kijavításkor csak új alkatrész építhető be
  • Javításkor a jótállási jegyen fel kell tüntetni az igény bejelentésének időpontját, a hiba okát, a javítás módját, a visszaadás időpontját és a jótállás új határidejét
  • A javítás helye: a rögzített bekötésű, ill. a 10 kg-nál súlyosabb vagy tömegközlekedési eszközön kézi csomagként nem szállítható fogy. cikkek esetén az üzemeltetés helye (kiv. a jármű)
  • Ha az üzemeltetés helyén nem végezhető el, a le és felszerelésről és az elszállításról a forgalmazó gondoskodik
  • 3 napon belüli meghibásodás esetén: csere

A fogyasztói jogérvényesítés lehetőségei

A fogyasztói alapjogként deklarált fogyasztói jogérvényesítéshez való jog feltétele, hogy a fogyasztók számára biztosítani kell a gyors, hatékony és olcsó jogérvényesítési eljárást. Az Európai Unió e jogra rendkívül nagy hangsúlyt helyez, hiszen a fogyasztók nem kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy jogos igényeiket, követeléseiket, vagy panaszaikat ne orvosolnák megfelelően. Erre számos jogérvényesítési lehetőségük van a termékek biztonságára vonatkozó jogszabályokban, vagy az egyéb fogyasztóvédelmi jogszabályokban biztosított lehetőségeken keresztül. Abban az esetben, ha a jogszabályok adta lehetőségek mégsem elégítik ki a fogyasztót, akkor általában bírósági úton kívánják érvényesíteni azokat. Ebből kiindulva a tagállamok felülvizsgálták peres eljárásaikat, s azokat a fogyasztóvédelmi ügyekben lehetőség szerint egyszerűsítették, gyorsították (pl. kis ügyekre vonatkozó speciális szabályok, a nem kötelező ügyvédi képviselet, a bíróság előzetes kísérlete a megegyezésre). Mivel a bírósági eljárások az egyszerűsítések ellenére is bonyolultak és költségesek, az EU tagállamokban bíróságon kívüli eljárásokat is kialakítottak a fogyasztói jogok érvényesítésére. Ezek: a közvetítés, vagy mediáció, ahol egy független harmadik személy segít megoldani a felek közötti vitát, de a megegyezést nem erőszakolhatja ki; az ombudsmani rendszer, ahol a szolgáltatókkal szemben ombudsman védi a fogyasztókat; a békéltetés, ahol általában testület ad megoldási javaslatot a felek számára a vitás ügyben. Jellemző az EU tagországok eljárásaira, hogy az ilyen jellegű eljárások szakosodottak, hogy biztosítják a fogyasztók kollektív védelmét is. Az Európai Bizottságajánlást adott ki a fogyasztói jogviták alternatív, bírósági eljáráson kívüli rendezéséről, amelyben kialakították az ezért felelős testületekre alkalmazandó elveket. Ennek hazai megfelelőjét a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény hozta létre, amikor megoldotta a Békéltető Testületi Eljárások rendszerét, s magát az intézményrendszert is. A békéltető testületi eljárások célja a fogyasztók és a gazdálkodó szervezetek közötti vitás ügyek egyezségen alapuló rendezése, vagy amennyiben az egyezség nem hozható létre, a cél az ügy eldöntése a fogyasztói jogok gyors, hatékony és egyszerű érvényesítésének biztosítása érdekében.

A Békéltető Testületek a törvény alapján a gazdasági kamarák, valójában a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működnek, független testületként.

A Békéltető Testületek hatáskörébe az áruk és szolgáltatások minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, valamint a szerződések megkötésével és teljesítésével kapcsolatos fogyasztói jogviták bíróságon kívüli eljárása tartozik. Az eljárást a fogyasztók, vagy a képviseletüket ellátó fogyasztóvédelmi civil szervezetek kezdeményezhetik a lakóhelyük illetékessége szerinti megyei testületnél, vagy a bepanaszolt gazdálkodó szervezet illetékességi területén, minimális eljárási díjért (1000 Ft). A Testület elnökből és tagokból áll, létszáma legalább tíz és legfeljebb harminc fő. A testületi tagokat fele-fele arányban a kamarák (mint a gazdálkodók képviselete) és a fogyasztóvédelmi civil szervezetek (mint a fogyasztók képviselői) jelölik, munkájukat egy külön jogszabályban (211/1998 (XI1.24.) Korm. Rendelet) meghatározott díjazásért végzik.

Az eljárás megindításának feltétele, hogy a fogyasztó még az eljárás előtt kísérelje meg a gazdálkodóval a vita pénzügyi rendezését. Amennyiben ez eredménytelen, a fogyasztó, vagy a képviseletét ellátó civil szervezet kérelmet nyújt be a testülethez, amelynek tartalmazni kell a fogyasztó nevét, címét, a panasz rövid leírását, az azt alátámasztó tényeket, dokumentumokat.

A Békéltető Testület elnöke három napon belül dönt arról, hogy az ügy az adott testület illetékességi körébe tartozik-e. Ezt követően, 15 napon belül tűzi ki a meghallgatási időpontot a felek számára, amelyről értesíti mind a fogyasztót, mind pedig az érintett gazdálkodót. Az értesítésben felszólítják a gazdálkodót, nyilatkozzon arról, elfogadja-e a testület eljárását (alávetés), valamint csatolja az állítását tartalmazó dokumentumokat. Amennyiben erről nem nyilatkozik, vagy nem szolgáltat dokumentumokat, a tanács a rendelkezésére álló adatok alapján dönt.

A tanács elnöke a tárgyalás során egyezséget kísérel meg létrehozni a felek között. Amennyiben ezt a felek elfogadják, s az a jogszabályoknak megfelel, a tanács az egyezséget határozattal jóváhagyja. Amennyiben nem jön létre egyezség, a tanács az eljárást lefolytatja, és a rendelkezésére álló adatok alapján határozatot hoz. A határozatot szótöbbséggel hozzák, amelynek formája lehet: ajánlás - ha a gazdálkodó az eljárás megindításakor úgy nyilatkozott, hogy a tanács határozatát kötelezésként nem fogadja el, kötelezés - ha a gazdálkodó az eljárás kezdetekor alávetette magát az eljárásnak.

A tanács határozatainak végrehajtását a kamarák, valamint a fogyasztóvédelmi felügyelőségek ellenőrzik. Amennyiben a gazdálkodó szervezet az ajánlásnak nem tesz eleget, az eljárást, a gazdálkodó nevét - a fogyasztó nevének megjelölése nélkül - nyilvánosságra hozhatják. Ez utóbbi tény rendkívüli jelentőséggel bír a vállalkozások számára, hiszen amennyiben nem tesznek eleget a fogyasztóvédelmi követelményeknek, s ez nyilvánosságra kerül, rendkívüli mértékben ronthatja versenyképességüket. Az Európai Unióban ennek jelentős visszatartó ereje van, a vállalkozások ezért komolyan veszik a testületi ajánlásokat, s elsősorban egyezségre törekszenek a fogyasztókkal. A tanács határozata ellen fellebbezésnek helye nincs, érvénytelenítése azonban kérhető a bíróságtól. Amennyiben a fogyasztó nincs megelégedve a tanács döntésével, az eljárás nem zárja ki, hogy a továbbiakban bírósághoz forduljon.

A tanács az eljárást megszünteti, ha a fogyasztó a kérelmet visszavonja, a felek az egyezség megszüntetésében állapodnak meg, az eljárás lefolytatása lehetetlen, vagy az eljárás folytatására a tanács szerint nincs szükség. Látható tehát, hogy a békéltető testületi eljárások elsősorban a fogyasztók érdekeit védik Ugyanakkor az eljárás nagyon jelentős a vállalkozások számára is, az alábbi okokból: költségkímélő, az eljárás ideje rövid, szemben a hosszadalmas, gyakran több évig tartó bírósági eljárással, a vállalkozás nem marad hosszabb ideig bizonytalanságban, nem rontja a vállalkozás hírnevét, ha aláveti magát az eljárásnak, s teljesíti a kötelezést, az alávetés és a teljesítés, a megegyezés javíthatja a piac- és versenyképességet, a vállalkozás és a fogyasztó közötti kapcsolat, kedvező egyezség után továbbra is fennmaradhat. Mindezek a motivációk a gyakorlatban is jól kamatoznak a vállalkozásoknak azokbar az európai országokban, ahol a békéltető testületi eljárás a leggyakoribb, hiszen sokszor előfordul, hogy hirdetéseikben, reklámjaikban, vagy akár magában az üzletben közzéteszik, hogy jogvita esetén bármikor alávetik magukat az eljárásnak és a testület döntésének. A vállalkozásoknak azonban számolniuk kell azzal is, hogy amennyiben olyan EU tagországban tevékenykednek, ahol a vita rendezése nem a békéltető eljárásra épül, a közvetítési, vagy az ombudsmani eljárásokat is meg kell ismerniük.

A gazdasági reklámtevékenység fogyasztóvédelmi szabályai

A reklámtevékenység állami normák útján való szabályozását a fogyasztóvédelem és a versenyjog indokolja. A reklám címzettje a fogyasztó. A reklám célja az információ továbbítás és a célszemély befolyásolása a reklámozott termék megvásárlására. Ha padig üzleti érdekből történő befolyásolásról van szó, felmerül a megtévesztés, a félrevezetés, a hamis információ adás veszélye. Ezen kívül a reklám verseny eszköz is, amely indirekt módon irányul a konkurens ellen, amikor a reklám ösztönző hatására a fogyasztó az adott gyártó termékét részesíti előnyben a másikéval szemben. Amíg ez nem tisztességtelen vagy nem jogszabály ellenes módon történik, addig a jól működő piacgazdaság természetes velejárója. Az EU-ban két Irányelv (a 84/450/EGKés a 97/55/EK) szabályozza a reklám tevékenységet. Ezt a két irányelvet a hazai jogalkotás is figyelembe vette a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. Törvény 2001. évi módosítása során. A törvény célja:

  • a fogyasztói érdekek védelmének biztosítása
  • a gazdasági hatékonyságot és a társadalmi jólétet szolgáló piaci verseny fenntartása érdekében a fogyasztók tisztességes tájékoztatása
  • az üzleti tisztesség követelményeit betartó vállalkozások érdekeinek védelme
  • az áruk és szolgáltatások értékesítésének előmozdítása

A törvény értelmében a rendelkezések megsértéséért a reklámozó, a reklámszolgáltató és a reklám közzétevője is felelős. Természetesen - mint minden főszabály esetén - itt is vannak kivételek: a burkolt, a tudatosan nem észlelhető és a megtévesztő reklámok közzététele esetén, illetőleg az összehasonlító reklámra, valamint a különleges ajánlatra vonatkozó szabályok megsértése esetén kizárólag a reklámozó von­ható felelősségre. A törvény számos általános és speciális reklámtilalmat határoz meg: Általános reklámtilalmak:

  • megtévesztő reklám
  • burkolt reklám
  • tudatosan nem észlelhető reklám
  • személyhez fűződő jogok megsértése
  • kegyeleti jog megsértése
  • személyes adatok megsértése
  • erőszakra buzdítás
  • személyes vagy közbiztonságot sértő
  • környezetet és természetet károsító
  • félelemérzetet keltő
  • gyermek-és fiatalkorúaknak szóló
  • a fiatalok fizikai, erkölcsi fejlődését károsító
  • a gyermekek és fiatalok hiszékenységét kihasználó
  • pornográf reklám (a szexuális áruk üzletén kívül)
  • szexuális szolgáltatás
  • szexuális ingerkeltésre alkalmas áru reklámja V olyan termék, amelynek előállítását tiltják
  • nem valós adókedvezmény ígérete
  • nem reális kamatmérték közlése

Egyes árukra vonatkozó tilalmak

  • fegyverek
  • lőszerek
  • robbanóanyagok
  • közbiztonságra veszélyes eszközök
  • vényre kapható gyógyszerek (kivéve a szakmai célú reklámot)
  • M.o-n nem forgalmazható gyógyszerek
  • kábítószert tartalmazó gyógyszer
  • pszichotrop anyagot tartalmazó gyógyszer
  • alkoholtartalmú italok (korlátozott tilalom, a részletes kivételeket és korlátokat a törvény 12.§-a tartalmazza)
  • dohányáruk (kivéve az eladóhelyi reklámot és a szakmai célú reklámot, amelynek részletes feltételeit a törvény 13.§-a tartalmazza)

A megtévesztő és az összehasonlító reklám szabályozása:

Megtévesztő minden olyan reklám, amely bármely módon - beleértve a megjelenítését is - megtéveszti, vagy megtévesztheti azokat, akik felé a reklám irányul, vagy akinek tudomására juthat, s emiatt befolyásolhatja e személyek gazdasági magatartását, vagy ebből eredően a reklámozóéval azonos más vállalkozás érdekeit vagy jogait sérti, vagy sértheti.

A megtévesztő jelleg megállapításakor elsősorban figyelembe kell venni azokat a tájékoztatásokat, amelyek az áru általános jellemzőire, különösen a:

  • származási hely
  • eredet
  • az áru összetevői
  • biztonságossága
  • egészségre gyakorolt hatása
  • műszaki jellemzői
  • környezet-vagy természetkímélő jellege
  • energiafelhasználás ismérvei
  • az előállítás időpontja
  • adott célra való alkalmassága
  • használatától várható eredménye
  • ellenőrzöttsége
  • bármely információ, amely a termék használatát befolyásolhatja
  • az áru árára, vagy az ár megállapításának módjára
  • az egyéb szerződéses feltételekre
  • a reklámozó megítélésére, jellemzőire
  • a reklámozót megillető jogokra, vagyonára, minősítésére, vagy elnyert díjaira vonatkoznak

Az összehasonlító reklám olyan reklám, amely közvetve, vagy közvetlenül felismerhetővé teszi a reklámozóéval azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységet folytató más vállalkozást, vagy a más vállalkozás által forgalmazott, vagy bemutatott, a reklámban szereplő áruval azonos, vagy ahhoz hasonló rendeltetésű árut.

Összehasonlító reklám akkor tehető közzé, ha:

  • nem megtévesztő
  • nem sérti más vállalkozás, vagy annak cégneve, áruja, árujelzője vagy egyéb megje. lölése jó hírnevét
  • nem vezet összetévesztésre a reklámozó és más vállalkozás, illetve annak cégneve áruja, árujelzője vagy egyéb megjelölése között
  • nem vezet más vállalkozás, vagy annak cégneve, áruja, árujelzője vagy egyéb megje. lölése jó hírnevéből adódó tisztességtelen előnyszerzésre
  • nem sérti más vállalkozás áruja, illetve annak a tisztességtelen piaci magatartás és c versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvényben rögzített utánzásának tilalmát
  • kizárólag azonos rendeltetésű vagy azonos szükségleteket kielégítő árukat hasonlít - össze

tárgyilagosan hasonlítja össze az áruk egy vagy több lényeges, meghatározó, jellemző és ellenőrizhető tulajdonságát

  • amennyiben tartalmazza az áruk árainak összehasonlítását, azt tárgyilagosan mutatja be
  • eredet-megjelöléssel rendelkező áruknál kizárólag azonos eredet-megjelölésű árukat hasonlít össze

Mind a megtévesztő, mind az összehasonlító reklámokra vonatkozó előírások megsértése esetén a Gazdasági Versenyhivatal jár el a versenytörvény eljárási szabályai szerint, hiszen ezek az esetek elsősorban a versenytárs vállalkozások érdekeit sértik, míg az ál-összehasonlítás esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el.

A reklámfelügyeleti eljárás szabályai, szankciók:

A reklámfelügyeleti eljárás kérelemre vagy hivatalból indul. Kérelemre indul akkor, ha a gazdasági reklámtevékenységre vonatkozó rendelkezés megsértése valakinek a jogát vagy jogos érdekét sérti. Ha a sérelmet szenvedett fogyasztó személye nem állapítható meg, illetve, ha az igények érvényesítése a sérelmet szenvedett fogyasztók számára tekintettel nem lenne célravezető, az eljárás megindítására a fogyasztók érdekvédelmét ellátó közigazgatási szervek és társadalmi szervezetek is jogosultak.

Ha az eljáró szerv az eljárás során megállapítja a reklám jogsértő voltát:

  • elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését
  • megtilthatja a jogsértő magatartás további folytatását
  • reklámfelügyeleti bírságot szabhat ki, amely többszörös jogsértés esetén halmozottan is kiszabható, s a bírságnak nincs alsó-és felső határa
oktatas/aruterito/aruismeret/fogyasztovedelem.txt · Utolsó módosítás: 2021/05/14 22:15 szerkesztette: admin