Tartalomjegyzék

< Szakmaspecifikus modulok

Pénzügy

Fogalmak

Kezdetek

Kezdetben az emberek barterüzletet kötöttek, cseréltek. Ha az egyik félnek nem állt rendelkezésre a csereeszköz, akkor megígérte, hogy fizetni, fog és annak jelképéül egy tollat, követ, kakaóbabot, vagy más jelképes vagy értékes dolgot adott csereeszközként.

Később mások is elfogadták a csereeszközt (tollat, követ, kakaóbabot, stb.) fizetőeszközként.

Az ezüst és az arany ritkasága, szépsége révén ideális csereszköz lett. Nem csak ritka és szép volt, de könnyen megmunkálható is, így alkalmas volt finoman megmunkált érmék készítésére. Aranyművesek kezdtek pénzérméket előállítani.

Voltak akik fizetség fejében páncél szekrényt, termet csináltattak maguknak, hogy az aranyat és az ezüstöt biztonságban tudják. Fizetség fejében lehetővé tették másoknak is a páncélban való értékmegőrzést.

Ők lettek a bankárok. Az ember bevitte az aranyát, majd kapott egy ígérvényt, hogy bármikor visszakapja, aki felmutatja azt a papírt, amit a bankár kiállított.

Mivel a fizetési ígérvény nem volt névre szóló, át lehetett adni másoknak fizetségként, így nem kellett elmenni kivenni az aranyat a bankból. A másik fél megkapta a fizetési ígérvényt, és biztosítva volt, hogy bármikor bemehet az aranyáért.

A hétköznapokban elterjedt volt az úgynevezett adóslevél is. Ha nem akartam rögtön fizetni, akkor aláírtam egy adóslevelet. A kereskedők is használták kereskedésre az adós levelet. A szigorú alaki követelményeknek megfelelő adóslevelet váltónak nevezzük.

A fizetési ígérvények, adóslevelek korlátozott pénzfunkcióval rendelkeznek. Amikor ezeket a bankok kezdték nyomtani, akkortól beszélhetünk a bankjegyről.

A bankjegy továbbra is adósság, csak a központi bank felé. A bankok pénzforgalmában nincs pénzmozgás, az adatokat csak jóvá írják.

Pénz

A kezdetek kezdetén az embernek nem volt fizetőeszköze, csak cserélt. Ezt hívjuk barter üzletnek. Az emberek a különböző fémeket is szerették, így egy kézműves kitalálta, hogy pénzt készít és ez jobb lesz a cseréhez.

A legfontosabb fizetőeszköz az arany lett. Arannyal fizettek, mindent. Az aranynak viszont súlya van.

Volt egy ember aki azt mondta felesleges az aranyat magaddal cipelni, adok egy ígérvényt, kifizetem az aranyat bárkinek aki felmutatja ezt a fizetési ígérvényt. Az arany pedig itt marad nálam. Így is lett. Ettől kezdve az emberek nem cipelték magukkal az aranyat, csak a fizetési ígérvényt, és azt adták áruért cserébe. Ez a szokás teljesen elterjedt.

A fizetési ígérvényből végül pénz lett.

Bank

A bank betétekkel és hitelügyletekkel foglalkozik. A bankba beteszek valamit, amit megőriznek, és pedig díjat fizetek érte. Ha másnak akarok fizetni a bank ma már lebonyolítja a pénzmozgást is, úgy is mondjuk jóváír. Pénz nem jelenik meg.

A jóváírás kíméli a pénzt. Csak az egyenleggel kell foglalkozni. Az ilyen gazdaságnak nincs is szüksége pénzre.

Bankok fajtái:

A bank alapfunkciói:

Speciális banki szolgáltatások

Banki kockázatok

Bankrendszerek:

Egyszintű bankrendszer

A központi bank és a kereskedelmi bank szerepét egy bank látja el.

Kétszintű bankrendszer

Külön központi bank létezik, amit jegybanknak nevezünk. Mellette számos kereskedelmi bank.

Magyarországon ma ilyen bankrendszer van, de nem volt ez mindig így.

A központi bank szerepei

Pénzügyi tevékenységek egy kereskedelmi bankban

A kereskedelmi bankok a háztartásokkal és a vállalkozásokkal közvetlen kapcsolatban állnak.

Elvégezhető tevékenységek:

Tőzsde

A tőzsde hasonlít a zöldségpiac mechanizmusára. A piac térben és időben koncentrálja a résztvevőket.

De a zöldségpiacot a szükség működteti. A tőzsdét a haszonszerzés. Amit megveszek nem biztos, hogy szükségem van rá, mindössze hasznot szeretnék belőle.

A tőzsde piac azért működhet, mert véleménykülönbség van, abban a tekintetben, hogy melyik értékpapír vagy más tőzsdei áru mennyit ér jelenleg és a jövőben.

A tőzsde, tőke allokációt biztosít a vállalatok számára. A vállalati szereplők így megfelelő finanszírozást találhatnak. Az angolszász rendszerekben a vállalatok ilyen finanszírozása jelentős. Magyarországon nem jellemző, helyette a banki finanszírozás elterjedt.

A tőzsde önszabályzó, de előre meghatározott keretek között működik. A tőzsde mindig egy nyilvános dolog, egy információs központ.

A brókercégek figyelik a cégek piaci tevékenységét.

Ahogy nő egy vállalat eredménye, úgy nő tőzsdén az indexe.

Hosszú távon, például egy tíz éves periódusban a tőzsdének jelentős szerepe van a gazdaságban.

A tőzsde termékei:

A tőzsdei vásárlások a következők lehetnek:

A tőzsdei piacot osztályozhatjuk kétféleképpen:

piac
pénzpiac tőkepiac
max. 1 év 1 éven túl
pl. államkötvény vállalati kötvény
részvény

A tőzsdepiac mellett létezik tőzsdén kívüli piac is. Idegen rövidítése OTC. Beszélhetünk ezen felül alternatív piacokról is.

A tőzsdén a lakosságból néhány százezer ember veszt részt közvetlenül. Közvetve több résztvevőről beszélhetünk ha a magánnyugdíjpénztárak tagjait is hozzávesszük.

Hogyan vehetek részt a tőzsdén?

Senki nem tud direktben kereskedni a tőzsdén. Meg kell bízni egy bróker céget, vagy egy bankot.

Nyílt kikiáltásos rendszer csak Chicagoban van ma. 90-es években Budapest is így volt. Ma távkereskedési rendszerben folyik a kereskedés.

Értékpapírok

Az értékpapír a tőzsde legfontosabb áruja.

Jog szerint lehetnek:

Lejárat szerint lehetnek:

Kibocsájtók szerint lehetnek:

Megjelenési forma alapján lehetnek:

A dematerializált formájú érték papírok esetén, több ilyen értékpapírhoz készül egyetlen fizikai papír, amelyen részletezve van a dematerializált értékpapír. Ez az okmány a forgalmazónál van letétben.

A forgalmazás helye szerint:

A forgalomképesség alapján:

Hozam szerint:

Részvény

A részvény egy olyan értékpapír, amely egy vállalat vagyonát testesíti meg.

A részvények típusai:

A részvényest megillető jogok:

Gyakorló kérdések

  1. Mit jelent a pénzügyi intelligencia?
  2. Ha dolgoznom kell 2-3 órát valamiért az befektetés?
  3. Hogyan lehet megtartani a pénzt?
  4. A bankba betett pénz milyen befektetés?
  5. Mi a barter üzlet?
  6. Mi a csereeszköz?
  7. Mi a váltó?
  8. Mi a THM?
  9. Mi a tőkegarantált?
  10. Mi a pénz?
  11. Magyarországon mennyi aranytartalék van a forgalomban lévő forint mögött?
  12. Milyen tartalék van a forint mögött?
  13. Mi a bank?
  14. Mi a jóváírás?
  15. Mik a bank alapfunkciói?
  16. Mi a lizing?
  17. Milyen fajta betétek vannak?
  18. Milyen speciális banki szolgáltatások vannak?
  19. Mi a jólteljesítési garancia?
  20. Milyen kockázatai vannak egy banknak?
  21. Milyen bankrendszereket tanultunk?
  22. Mit jelent a kétszintű bankrendszer?
  23. Magyarországon melyik bankrendszer van?
  24. Mi a központi bank szerepei?
  25. Milyen tevékenységeket végezhet el egy bankban?
  26. Mi a tőzsde?
  27. Mik a tőzsde termékei?
  28. Mi a BUX?
  29. Hogyan kereskedhetünk tőzsdén?

Linkek

Felhasznált források

Pénzügyi program